Miért nincs kitartásom, miért vagyok ennyire lusta, miért nem vagyok segítőkész és miért nem vagyok önellátó?

Életem során nagyon sok agresszió ért, mint mentálisan, mint fizikailag... eléggé sérült gyerek vagyok. évek óta járok pszichológushoz, és ugyan segített, sok mindenre ráeszméltem, és javítottam a magatartásomon, de ez nem elég.

23 éves vagyok, és eddig semmit nem tudtam akarattal, szeretetből, vagy csak mert: ez a kötelességem; megcsinálni. Mindig elment a kedvem mindentől, nem volt motivációm, és sokszor úgy érzem, így értelme sincs élni (persze ezen nincs mit csodálkozni).

Sokszor gondolok azokra, hogy ugyan engem is 14 éves koromig fizikailag, majd 14-19 éves koromig lelkileg terrorizáltak (már kimenekültem onnan), ennek ellenére valakinek sokkal rosszabb és tud élni... megtud élni a saját lábán, tud családot alapítani, és kijön a kollégáival stb.

Azt viszont észre vettem magamon, hogy nagyon sok mindent nem értek az emberekben. Eleinte nem értettem, miért szeretik egymást (előttem nem volt ilyen példa, csak bántalmazás), illetve most már nagyjából megértettem, de legegyszerűbb emberi reakciókat se tudok megérteni. Emiatt én teljesen másképp reagálok ugyan arra, mint egy átlag ember, és sokszor kinéznek az emberek, hogy mi a bajom... nem illek a társadalomba se magyarul ezt akartam kihozni ebből.

Én nagyon-nagyon erőlködtem és erőlködöm most is, hogy egészséges ember lehessek, és eljussak oda, hogy VÉGRE önálló életem legyen, de mindig elbukok. Nem mások miatt, magam miatt... ez hogy feladom, nem vagyok kitartó, egyáltalán nem motiválnak dolgok.

Egyébként leérettségiztem nagy nehezen, lett egy alkalmazott grafikus szakmám (4-5ös voltam, értékelték a munkám), de még mindig csak toporgok egy helyben...

Volt egy 3 hetes próbaidő, aminél kiderült, hogy nem tudok teljesíteni (talán túl nagy víz volt, mert 3-4 nagy projekt volt előttem és suliban 1-2 hónapot kaptunk kicsikre), így felmondtam. Többek között mivel nagyon nem illek be a munkahelyi csapatokba se, így ebből is indult számomra a görcsös feszengés, majd a nagy feladatok jöttek, és megfutamodtam... azóta eltelt 2 hónap és nem álltam talpra most se.

Sokszor arra gondolok, hogy a sors 2 dolgot szánt nekem: hajléktalan legyek, vagy öngyilkos...

Szeretném tudni: titeket mi motivál az életben?

engem nem érdekelnek ezek a dolgok mint a: drága ez az, vagy minél nagyobb lakás, vagy kocsi... persze mindenki a kényelemre vágyik, én csak egy olyan emberre, aki ha tükörbe néz elfogadja magát, és szeresse azt aki valójában... szeressen dolgozni, és kötelesség tudó legyen. Nekem ez lenne a célom, de nem tudom, hogy ilyen (lelki)állapotban hogyan jutnék el ide...

köszönöm, hogy elolvastátok.