Tényleg elítélendő az, ahogy élni akarunk?
A párommal mindketten vidéken nőttünk fel, tipikus falusias felfogásban próbáltak nevelni minket, többnyire sikertelenül. Mindketten diplomások vagyunk, modern felfogású, "városias" fiatalok annak ellenére, hol nőttünk fel, kik a szüleink és kik a régi barátaink.
Azonban az elmúlt években azt vettem észre, hogy mindenki lassan eltávolodott tőlünk (vagy mi őtőlük), és még így is egyre többen és jobban bírálják a régi környezetünkből azt a felfogást és életstílust, amit mi képviselünk.
Többek között szeretnénk mindketten vidékről egy városba költözni, és továbbtanulni, képezni magunkat. A szabadidőnket nem kártyázással meg telefonos játékokkal töltjük, hanem önképzéssel, olvasással, nyelvtanulással (röviden erről annyit, hogy egyikünk sem a diplomájával helyezkedett el, hanem jóval alsóbb munkakörben a határ túloldalán, még csak nem is a szakmában, de kell a pénz...). Párom másik szakmát tanul, talán az egyetemre is visszamegy, és én mindenben próbálom támogatni, hogy sikeres ember lehessen belőle. Úgy gondolom, hogy ha most "megszenvedjük" (amit a büfészakkal, amit végeztünk, nem tettünk meg), akkor később, 30-40 évesen, piacképes szakmával könnyebb lehet az életünk. De ebben csak reménykedem, ugyanis egyelőre még semmivel sem tartunk előrébb, mint azok az ismerőseink, akik nem tanultak, hanem egyből kimentek külföldre segédmunkásnak... hisz tessék, diplomával mi is azok lettünk (ami még rosszabb, mint nekik, hisz folyton érzem azt a keserítő érzést, miszerint nekem nem ott a helyem, én nem ezért tanultam).
De a lényeg, hogy nagy terveink vannak, csak ezért mindenki kinevet vagy butának tart minket. Az én családom szerint el kellene mennem a szakmámon belül egy irodára 80 ezer Ft-ért, a párom családja szerint meg a fiúk sosem lesz több segédmunkásnál (pedig mindketten jó képességűek vagyunk, és én hiszem, hogy rejtegethet többet az élet számunkra annál, hogy diplomás segédmunkások legyünk külföldön ottani minimálbérért).
Mindkettőnknek kisebb testvére van, ők "bezzeg" úgy élnek, ahogy a szülők elvárták. Nem tanultak tovább, sajnos elég műveletlenek, megelégszenek azzal, ha kapnak egy kis szobát a szülői házban, hétvégente ihatnak a haverokkal, a fizetésüket elverhetik drága telefonokra, és kész. Csúnya ezt mondani, de nem tudom máshogy körülírni: olyan igazi proli módjára viselkednek: egyetlen szórakozás az ivászat meg a tv/internet, nem törődnek a külsejükkel, belefeledkeztek a mókuskerékbe és azt hiszik, akik nem olyan, mint ők, az rossz. Nem értik meg, hogy valakinek ennél a sima munkás létnél több kell, pl. hogy a gyerekeim majd jó iskolába járhassanak, hogy belőlük több lehessen, mint a szüleiből (ezért is mennénk külföldre, pl a párom tehetséges volt sportban, mégsem volt lehetősége ennek élni, nem akarom, hogy a gyerekeimmel is ez legyen). Lehet kicsit túl sokat akarok, de ha már kis része összejön, már akkor is boldog leszek. Csak a családjaink rontanak el mindent, hogy nem támogatnak. Én elfogadom, hogy ők máshogy élnek, más környezet nekik az otthonos, de ők vesznek belénk minden héten háromszor, hogy ránk erőltethessék az akaratukat és már nagyon elkeserít a helyzet. Nagyon fáj, ahogy egyre jobban menekülnünk kell tőlük, hogy élni tudjunk, úgy, ahogy mi akarunk és az is, hogy soha semmit nem tudunk megbeszélni a családjainkkal, mert csak a kioktatás meg a gúnyolódás megy rajtunk. Ti mit gondoltok erről? Lehetne valahogy enyhíteni az ellentéteket? Mit gondoltok arról, ahogy a párommal vélekedünk? Túl sokat akarnánk?
Bocsánat, hogy hosszú lett.
válasza:1. Az, hogy TI hogyan éltek, kizárólag kettötökre tartozik.
2. Amit szeretnétek, az pozitívnak tünik, lehet, hogy nem lesz belöle semmi, de az jó, hogy akartok valamit.
3. Ha a családok ennyire visszahúz(ná)nak, akkor ne tartsátok velük a kapcsolatot, vagy csak nagyon felületesen (karácsony, húsvét)
válasza:Ez nem ilyen egyszerű.
Egyszer már eljátszottátok a "mi diplomások leszünk, mert nem akárkik vagyunk" felállást, aztán a büfédiplomáknak hála, a környezetetekben jó nagy hülyét csináltatok magatokból.
Most fizethettek a diplomáért, lehet iskola(nyilván ha versenyképes szak, akkor lehet ezerrel tanulni) mellett robotolni.
Emiatt úgy gondolják, h ismét hibázni fogtok, magyarul nem szavaznak bizalmat.
De ettől függetlenül még mindig jobb, mint ha szarnátok bele, mert így egyszer talán összejön.
Ti most a szüleiteknél laktok vagy sem ?
Egyébként ha ti összecsomagoltok és elhúztok boldogan élni, amíg meg nem haltok...akkor az a másik oldalról nézve elég önző dolog. Nekik ez miért lenne jó? Miért támogatnának?
Talán szeretnek és csak nem akarnak titeket elveszíteni?
Mert ha utálnának, akkor inkább összecsomagolnának nektek szerintem.
Vagy tán csak rosszul adjátok elő, hogy mit nem szeretnétek...ha lenézéssel, lekezeléssel...arra nagyon érzékenyek lesznek.
Nekem ebből nem úgy tűnik, hogy sikerült elcsípned az igazi problémát. Legalábbis egy tiszta elvi vitából nem lesz rendszeres veszekedés. Valami más zavarja szerintem őket, nem a vágyaitok. Lehet, tudod is, csak egyszerre nem könnyű mindent leírni.
Más szempontból ott fognak megérteni ahol az emberek hasonlóak, azaz inkább máshol fognak támogatni is, és nem ott, ahol vágynátok rá, vagy elvárnátok.
Továbbá..A rokonság tényéből kívánsz valamit levezetni (támogatást), szerintem pont úgy, ahogy a rokonaid (a megszokott életet). Ezek így elvek csak..ha igaz lenne, hogy a rokonság egyúttal ok is valamire, akkor működne, de nem működik...fel kell hagyni ezzel.
Én mindenesetre arra "mennék"..hogy kiderüljön, mit szeretnének ők? (nem veletek, hanem magukkal)
Mik az ő vágyaik?
Mert nem biztos, hogy a szokásaik=a vágyaikkal. (mint ahogy nálatok sem ez a helyzet.)
Úgy értem a vágyak területén találhatnátok közös nevezőket...onnantól már lehet egymást támogatni.
Köszönöm az eddigi válaszokat és a különböző rávilágításokat a dolgokra.
Az egyetlen vágyuk, amit eddig észre tudtam venni, az az, hogy mindegyik gyerekük mellettük maradjon bármi áron (a húgommal már sikerült nekik). Miatta folyamatosan azt érzem, hogy ez a környezet csak leépít, tőlük csak lejjebb visz az új, feljebb nem.
Egész gyerekkorunkban csak azt hallgattuk, hogy nélkülük belőlünk úgysem lesz semmi, mi magunkban senkik vagyunk, éhezni fogunk, semmitelen jövőnk lesz, és kb. mi is eltemethetjük magunkat, ha ők meghalnak. Képzelhetitek...
A párom családja kicsit könnyebben engedi el a páromat, de velük sem könnyű, ugyanis a párom anyja szinte hobbit csinál abból, hogy az én megszokott életvitelemet leszólja (kicsit gazdagabb családból származom, mint a párom és ezért állandóan beszólogat, miért kell nekem ez, miért kell az, miért nem jó a használt ruha, miért kell nekem új, miért mosogatógéppel mosogatok stb.). Mindig belekötnek valamibe. Eléggé lehúzzák az embert ezekkel, hogy soha semmi nem jó nekik és nem képes egyik család sem elfogadni, hogy kik is vagyunk a párommal és mi mit szeretnénk (nem pedig ők).
válasza:Csak azért válaszolok, mert kimondottan értelmesen írsz, és ebből azt érzem, hogy többre vagytok hivatottak.
Kétfajta élet közül választhattok.
1.ÉLET: - Ezt már ismeritek, hiszen ez várna rátok odahaza.
2.ÉLET: - Ezt nem ismeritek még, viszont adtok egy ESÉLYT magatoknak arra, hogy NE PROLI életetek legyen.
A döntés, a kezetekben van.
Nézd:
"így tényleg semmi sem sikerül, mert mindig csak azon agyalunk, hogy kerüljük el minél jobban őket és az állandó ítéleteiket meg beszólásaikat"
Egyfajta probléma a szemetek előtt van.
Ne ezen agyaljatok..az idő megy vele, meg az energia.. Na ná, hogy fárasztó a hiábavaló véleményképzés. (másnak is az)
Szerintem tegyétek fel fordítva is a történetet:
Így szoktátok (gondolom):
Ha másmilyenek lennének..akkor pl. támogatnának titeket...és ha támogatnának, akkor jobb eséllyel indulnátok.
IGAZ.OK.
Menjünk visszafelé:
HA egymásra nézve (mondjuk családon belül,és plusz az egész környéken) csak egyféle dolgot látnak,láttak "ők", akkor egyféle életről szereztek fogalmat. Azaz hiába törik a fejüket, nem ugorhat be egy másik élet fogalma...úgy értem ténylegesen nem. Ahol nem ugrik be a dolog, azt a fejecske értelmetlennek fogja titulálni..
Még egyet vissza:
HA - most mindegy miért - olyan körülmények közt éltek volna, ahol más tárul a szemük elé (akárcsak az amit te büfészaknak hívsz, de pláne egy jól fizető álláshoz kapcsolható korábbi tanulás) máris másmilyen lennének a gondolataik..
HA !
De nem így volt.
Tetszőleges ideig vissza lehet így menni.
Ehhez képest mondom, hogy fordítva.
Ha ti nem állítotok egy kicsit furcsa feltételt magatoknak, hogy mindenképpen támogassanak, különben nem sikerülhet..
(Ami azt is jelenti, hogy vissza kellene utazni az időben, és csak akkor sikerülhetne egy másik körülményt a "mostra" varázsolni...tehát képtelenség...)
Hanem fordítva..
Ti egymást támogatva...tovább tanultok, dolgoztok, összetartotok...és sikerül, akkor ti lesztek az az ismert körülmény nekik, hogy létezik a szokásostól eltérő élettörténet..mondjuk ugyanabból a faluból indulva.
Ráadásul családon belüli ismertség is.
Azaz gondoljatok arra, is, hogy ti lehettek a húzó erő nekik. Talán az öcséiteknek, húgaitoknak..bármelyik fiatalnak ott helyben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!