Veletek mennyire fordul elő az, hogy amit elképzeltek (fizikai dolgot), az pont úgy fog lezajlani, ahogy vártátok?
Példának írom először is a síelést. Rengeteg videót néztem, mielőtt kipróbáltam, teljesen beleéltem magam, és tudtam, hogy ez nekem kell. Az első csúszásaim alkalmával nem kellett csalódnom, pontosan az elképzeléseimnek megfelelőt kaptam.
Bringázok is, és most vettem SPD pedált és cipőt. Sokat olvastam erről is, hogy valaki egy nap után eladta, mert nem tudta megszokni. Nekem az első használat után ment, és fantasztikus, pont ahogy elképzeltem.
Ma éjjel azt álmodtam, hogy hosszasan csókolok egy lányt, többször is. Hihetetlenül csodás érzés volt, teljesen valósághű, de a való életben ezt még nem tapasztaltam, sosem volt barátnőm. Remélem ezzel az újabb előre elképzelt érzéssel is úgy lesz, ahogy az előbbiekkel. 20/F
nekem fordítva működnek a dolgok.
Úgy értem: Örömmel vágok valamibe, hogy az jó lesz az akkor nem lesz jó, sőt életem legborzalmasabb tavaszi szünetét ne is említsem, amihez szintén optimizmussal vágtam neki...
Amihez semmi kedvem, ez nekem nem kell, nem jó, rossz lesz, azok jól sülnek el. Sőt volt, hogy el se hittem, h ez velem történik.
Egyetlen egy esetben jött be a pozitív gondolkodás. Mikor összeismerkedtem egy jó pasival és kíváncsi voltam rá, de úgy mindenre. 2 pasim volt és Ő a 3. szerelmem. Szex az előző kettővel nem ment és kíváncsi voltam, hogy vele menne-e. És itt bejött a dolog, tényleg jó vele, és nem csak az, de minden más is.
Na szóval nálam nem így mennek a dolgok, hanem fordítva, de ez a kivétel erősíti a szabályt.
25/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!