Éreztétek már úgy magatokat (munkahelyen/suliban, bárhol), hogy azt akartátok mondani, hogy ELÉG?

Hogyne. Amikor bárhogy megfeszültem, és mégsem tudtam levizsgázni egy tárgyból, amikor a szüleim az exemet támogatták helyettem a szakítás után, amikor a munka miatt beteg lettem.

Azt éreztem, hogy ha még egyszer meg kell tennem/el kell mondanom, akkor megőrülök, és előbb a másik, aztán a saját fejemet verem ütemesen, ritmusra egy betonfalba. Nem, kész, vége, ennyi volt, mindenki hagyjon békén. Nyilván nem ezeken buktam ki, hanem sok dolog közrejátszott, és ezek voltak az "utolsó cseppek". Nehéz időszakok voltak, de túléltem. Pihenés, elutazni ismerősökhöz jó messzire, új munka, szusza.