Miért találják az emberek furcsának azt, ha valaki egyedül van?

Egyetemre járok, itthonról bejárok órákra, mellette dolgozom, közben még a párkapcsolatomra és a tanulásra is kell időt fordítanom. Egyszerűen nincs időm sem kedvem eljárni bulizni, óra után beülni valahova a többiekkel, direkt úgy vettem fel az óráimat, hogy ne legyen lyukas órám. Tehát bemegyek órákra, majd ha vége hazajövök vagy elmegyek dolgozni. A szakon amire járok épp abban az évben nem indult állami szak, mikor kezdtem, azóta pedig 460 a ponthatár, egyébként gazd.men., ebből adódóan a legtöbben elkényeztetett kisgyerekek, akiket "befizettek a szüleik egyetemre", életük a bulizásból és pénzköltésből áll.

Más szakokon, illetve felsőbb évesek között vannak ismerőseim, de velük is maximum véletlenül futok össze a vonaton vagy a suliban, persze akkor beszélgetünk.

Engem egyáltalán nem zavar, hogy egyedül vagyok, sőt szeretek is egyedül lenni, persze néha jól esik másokkal beszélgetni, de inkább vagyok egyedül, mint a látszat kedvéért olyanokkal, akiket nem is bírok.

Múlthéten egyik órán csoportban kellett dolgozni és óra után az egyik csajjal beszélgettem, majd megkérdezte, hogy miért vagyok mindig egyedül, mert neki ez nagyon furcsa. Számomra nincs semmi furcsa abban, hogy egyedül jobban érzem magam és nem járok egyfolytában 10 fős társasággal mindenhová, nem megyek még a wcre is a barátnőmmel, nem beszélgetek feleslegesen marhaságokról, csak azért, hogy beszélhessek, stb.

Úgy éreztem, hogy belőle ez sajnálatot váltott ki, mivel a beszélgetésünk során szóba jöttek a tárgyak és mikor mondtam neki, hogy van egy tárgy ami elég nehéz, ő felajánlotta, hogy segít nekem, de úgy, hogy ő még nem vette fel ezt a tárgyat csak hallott róla, de azt mondta: megpróbálok segíteni hátha tudok. Én jobban szeretek egyedül, itthon tanulni, sokkal jobban tudok koncentrálni a tanulnivalóra is, de ő mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy másnap üljünk be a könyvtárba hogy megpróbáljon segíteni. Úgy érzem, hogy ő azt hiszi nem tudok kitől segítséget kérni.

Másnap szerencsére a barátom eljött velem az egyetemre, mert ZH-t írt és ennek köszönhetően vele voltam egész nap, a csajt láttam órán, de gyorsan elkerültem. Nem szeretem az ilyen nyomulós embereket.

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem képesek elfogadni az emberek azt, hogy van akinek nincs szüksége mindenáron szociális életre, van aki jobban érzi magát egyedül, mint olyanokkal akiket nem bír. Én úgy érzem, hogy a felesleges emberi kapcsolatok csak hátráltatnak. Szerintetek velem van a baj? Vagy csak más vagyok mint a többiek? Egyszerűen nem értem.