Miért kavarognak bennem egymásnak ennyire ellentmondó érzések?

21 éves, harmadéves egyetemista férfi vagyok. Mindig is visszahúzódó személyiségű voltam, de mióta egyetemre járok, úgy érzem, megtaláltam a társaságomat akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, megadják nekem a tiszteletet. Sok új barátra tettem szert, de az utóbbi időkben mégis mintha szomorúbb, magányosabb lennék. Van, amikor arra vágyom, hogy velük legyek, de amikor velük vagyok, legszívesebben arra vágyom, hogy ne foglalkozzanak velem, hagyjanak békén. Van, pontosabban volt egy lány barátom, akivel szó szerint mindent megbeszélhettem, de újabban nagyon kerülöm őt, május óta nem is beszéltünk. Már nem találkozunk személyesen olyan gyakran (ő másik szakra ment át, és olyan az órarendünk, hogy alig látjuk egymást), ha látom is, inkább úgy teszek, mintha észre sem venném, max. köszönök neki és lépek tovább. Ha látom, hogy fent van Facebook-on, egyszerre érzem azt, hogy legszívesebben írnék neki, és hogy "ír rá a f**om", vagy vágyom rá, hogy rám írjon, közben pedig a hátam közepére sem kívánom. Ugyanezt érzem, ha látok ezen az oldalon egy kérdést, hogy "ismerkedjünk/beszélgessünk". Akkor is ugyanez van bennem, hogy ráírnék, de írjon rá a halál.

Mitől lehet ez? Mi az, ami miatt így érzek az ismerőseim iránt? Tudom, hogy ez így nem sok minden, de hirtelen nem tudom, mit írhatnék még, kérdezzetek! Ha ez így megy tovább, mindenkit el fogok dobni magam mellől.