Ez normális dolog?

Nincs sok barátom, sosem bírtam barátkozni.Most találtam egy barátnőt eléggé hasonlítunk sok mindenben. Elvagyunk. Ma áthívott magához és egy másik barátnőjét is de én lemondtam egyszerűen nem mertem elmenni. Féltem. Nagyon félek emberek között lenni még a vásárlás is nehezemre esik. Eléggé égő úgy utálom ezt. Család nélkül nőttem fel ugyan de volt valaki aki úgymond 'mellettem'volt. Az anyám..Sosem foglalkozott/foglalkozik velem. Nagy ívben leszar mindent. Sosem volt senkim se barátaim ,se családom és most eléggé jól érzem magam hogy végre van valakim de mégis ellököm magamtól valahogy.. Jó oké írásba könnyű de a való életben..Képtelen vagyok beszélgetni vele.Valahogy sosem jut semmi jó az eszembe ha mégis vagy 3x átgondolom hogy mondjam-e. Szóval annyira hülyén érzem magam, úgy érzem meg se érdemlem de egyben örülök is. Olyan furcsa. Valami tanács :( ? Vagy mi ez ? Nem értem magam tényleg.Előre is köszi ha írtok ..Sokat jelentene (És bocsi a regényért) 15L