Miért kell az embereknek a virtuális valóság?

a való világ adott és behatárolt, a virtuális meg olyan amilyen akarod, hogy legyen

Persze a kettőt el kell különiteni, de vannak akik a napjuk nagyrészét a virtuális valóságban töltik és jól érzik magukat benne

Ez bizonyos életkorig normális később véleményem szerint később viszont már nem, bár lehet, hogy az állandó alkoholizálásnál vagy drogozásnál jobb

Kérdés, hogy milyen hatással van az illető normál életére a virtuális valóságban való élés bár amig el tudja az ember a kettőt határolni egymástól addig nincs gond véleményem szerint

Nem, a valóság egy veszélyes hely, ráadásul rengeteg korláttal.

Ha háborúzni akarsz mindenféle képen meg kell, hogy halljon valaki, egy forma1-es autóra nincs pénzed, és soha sem lehetsz valamelyik spanyol liga sztárjátékosa.

Nem irányíthatsz egy birodalmat, nem találkozhatsz űrlényekkel, nem verekedhetsz csak úgy életre halálra és még sorolhatnám.

Ez a szemüveg azért jó mert még jobban beleélhetjük magunkat a játékok világába.

Lehet élménydús de egyáltalán nem izgalmas.

Ez emberek megelégszenek azzal ha van egy viszonylag jó fizetésük, egy otthonuk, és egy családjuk. Jó mindenki szeretne gazdag is lenni, de az akció teljesen hiányzik a 90% életéből. Valós kapcsolatok is vannak, nem csak a melletted levővel játszhatsz, hanem a világ másik oldalán élővel is.

,,Nem azért játszom mert nincs életem, hanem azért, hogy sok legyen'' -GameStar

Egyszerű: a virtuális valóságban van egy csomó dolog, ami a valóságban nincs, és sok dolgot megtehetek, amit egyébként nem. Pl. varázsolni sajnos nem tudok, a játékokban pedig igen.

Egyébként szerintem ez a "valós kapcsolatok a virtualitás ellen" már nagyon idegesítő. Én nagy kocka vagyok, de a barátaim épp ennek köszönhetem. Eljárok rendezvényekre, ahol hasonló érdeklődésű emberek vannak. Ahogy látom, egy ilyen rendezvényen több barátság születik, mintha elmennék egy random szórakozóhelyre, csak mert az olyan nagyon valóságos (és ahol végig retteghetek hogy mikor drogoznak be/rabolnak ki/tapiznak le).

Meg ne sértődj, de a legnagyobb baj az, hogy te úgy utasítod el zsigerből az újat, hogy át sem gondolod, hogy az tényleg rossz-e vagy jó, meg hogy VALÓJÁBAN mivel fog járni. Csak a megalapozatlan, bár annál divatosabb vészjósló károgást ismételgeted te is.

Hosszú lesz, amit írok.

Igazából ami témát boncolgatsz, azt két részre lehetne osztani: kommunikáció és szórakozás. Kezdjük utóbbival!

Az ember természeténél fogva olyan lény, aki szeret szórakozni, új, ismeretlen dolgokat felfedezni, kipróbálni. Ha ez nem így lenne, se tudományunk,s e irodalmunk nem volna.

Virtuális, vagyis képzeletbeli, nem valódi. Ha jobban belegondolsz, ez nem csak a számítógépes dolgokat jelenti. Ha megnézel egy filmet, akár otthon, akár a moziban, az is virtuális valóság, hiszen egy, a valóságban nem létező dolgot mutat be létezőként. De egy mese vagy egy regény elolvasása is a maga nemében virtuális valóság, hiszen egy nem létező, képzeletbeli világot ír le. Persze, az eszközök egyre fejlődnek, míg kezdetben csak a szöveges leírás meg némi képi illusztráció állt rendelkezésre, később már a mozgókép is valósággá vált, most meg lassan már ott vagyunk, hogy valósághű interaktív világokat vagyunk képesek teremteni.

Hogy ez rossz lenne? Nem az. Igazából semmi logikai összefüggés nincs aközött, hogy a megjelenítés tökéletesedik, meg az általad vízionált elgépiesedés között. És hogy miért jó, ha valami valósághűbb? Szerintem ezt nem kell fejtegetni. Te is hamarabb megcsodálsz egy élethű tájképet, mint egy vonalrajzot, igaz?

A félelem az újtól valamennyire természetes jelenség. Amikor a hétköznapi emberek is tudtak már olvasni, és a könyvek egyre elterjedtebbek lettek, sokan hasonló dolgoktól féltek, hogy ez megöli a társas kapcsolatokat, elvonja a figyelmet a munkáról, és haszontalan, selejtes egyéneket csinál az emebrekből a könyv. Aztán csak bebizonyosodott, hogy mégsem. Mióta világ a világ, az emberek mindig károgtak az új dolgokra, és mindig a civilizációnk pusztulását vízionálták miatta. Aztán mégsem lett így, pedig ez elég régre visszanyúló jelenség.

A másik terület a kommunikáció. Itt is, mióta világ a világ, megfigyelhető az újdonságokkal szemben egyfajta félelem. Az írástudás elterjedésével az emberek levelezni kezdtek, a "nagy öregek" pedig elkezdtek azon duzzogni, hogy az emberek már nem is kell, hogy egymással találkozzanak, úgy is tudnak kommunikálni. Aztán megjelent a telefon. Irtózatosan nagy ellenségeskedés fogadta a mobiltelefonok megjelenését. (De sokan a hagyományos telefontól is irtóztak.) Az indok megint ugyanaz volt: személytelen, gépies, és megöli az emberi kapcsolatokat. Így történt? Nem éppen. Sőt, milyen jó, hogy ha neadjisten két ember egymástól távolabbra szakad, tudják tartani egymással a kapcsolatot. Ugyanez igaz az internetes kommunikációra is. Azona gépen keresztül te ugyanolyan valós, hús-vér emberekkel beszéglethetsz, mint te magad. A multiplayer játékokban ugyanúgy a haverokkal játszhatsz, sőt mitöbb, beszélgethetsz is közben velük.

Sőt, van, hogy egymás képét is láthatjátok, miközben beszélgettek. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a gépies, és személytelen dolgokról nem az jut eszembe, hogy élőben akár láthatom is őt.