Hogyan éljem túl ezt az időszakot?

Könyörgöm segítsetek, nem látom a kiutat!

19/L vagyok. Édesanyám depressziós és alkoholista. Ennek következtében kialakult egy pánikbetegségem. Féltem kimenni az utcára, stb., holott előtte egy életvidám ember voltam.

Anyu elől egy kapcsolatba menekültem, ami tovább vitt a leejtőn. A barátom miatt elvesztettem a barátaimat, állandóan szomorú lettem. Ki akartam lépni, de nem tudtam, úgy éreztem, hogy vele kell maradjak. Egyre jobban szorongtam, jött a pánikbetegség magasabb fokozata.

Már ott tartottam, hogy nem mertem iskolába menni, nem tudtam tanulni, a pszichológusom be akart fektetni kórházba. Nem tudtam aludni, 2 hét alatt lefogytam 5 kilót. RÁjöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és egyre javult a helyzetem, de sose volt az igazi. Nem tudtam az lenni, aki vagyok, és elakartam hagyni a barátomat, de nem tudtam. A világot sötétnek láttam, a szüleimet terheltem.

Nyáron rengeteget javultam, egészen addig, amíg el nem jött az egyetem. Felvettek oda, ahova nem akarok járni, de látom, hogy a szüleim scalódnának, ha nem vállalnám el. Most ott tartok, hogy a pánik miatt egész nap itthon ülnék! Nem merek az egyetemnek kezdeni, mert nem ismerek senkit. Ráadásul a barátom is itt van, akit kiakarok dobni, de nem tudok. Úgy érzem ebből nincs kiút, csalódást okozok mindenkinek. Fogok pszichiáterhez járni, de ő se vett komolyan.

Úgy érzem ha nem megyek egyetemre se dolgozni, akkor egy senki leszek, cserben hagyom a szüleimet...de nem tudom megtenni! Úgy érzem elszúrtam az életemet, 4 éve van ez, és nem akar vége lenni. Könyörgöm írjatok nekem valami biztatót! Két napom van eldönteni, hogy elmegyek-e beiratkozni, vagy sem. És egy napom, hogy dobom-e a barátomat.

Nem értem, mit tettem, hogy ezt kell éreznem.

Januárban odáig fajult, hogy gyógyszert kaptam, de nem szedtem, mert beakartam bizonyítani, hogy nélküle is megtudom tenni. Ráadásul ebben az állapotban önző is vagyok, direkt sajnáltatom magam, hogy rám figyeljenek a szüleim, meg midnent rosszul látok...régen sose tettem ilyet. Nem tudom, mikor lesz ennek vége.

Pont, hogy ezeknek kellene lennie a boldog éveimnek.