Miért szenvednek az emberek ha gondolkodni kell?

Sajnos Mindannyian a Körülmények Áldozatai vagyunk.

Ki, milyen Körülményeké...

A legtöbben a szürke, egyhangú, "semmit mondóan semmilyen" közegben élnek, ahol sajnos a körülmények olyanok, hogy nem igényel az élet különösképpen olyan helyzetet, ahol meg kell járatniuk az agyukat. Épp ezért, mert hosszú évek során így élnek, hogy nem kell gondolkodniuk, valóban nem csak hogy ellustulnak, de sajnos le is épülnek (nem, nem Zombikra gondolok).

Az ilyen embereknek valóban nehezükre esik gondolkodni. Ez olyan, mintha azt kérnéd (figyelem, abszurd hasonlat következik!) egy tíz éve egy helyben ülő embertől, hogy most hirtelen kezdjen el ugrabugrálni. Vagy esetleg ha fognál egy ötven éves motort, megjavítanád, és megpróbálnád működésre bírni - egyhamar nem fog száguldani, be kell járatni rendesen =-)

Sajnos ezek az emberek ilyenek - buta (vagy önhibájukból vagy önhibájukon kívül) emberek között élnek, akik elnyomják őket úgy, hogy olyan körülmények és korlátok közé szorítják őket, hogy nem kell túlságosan gondolkodniuk. Nem hoznak stratégiai, egyedei ötleteket. Nem kell itt dramatikusan brutális dolgokra gondolni, elég ha csak egy egyszerű munka közre gondolsz, ahol nem hagyják érvényesülni az embert, s így csak egy szolga lelkű emberré válik, aki - mivel nem hagyják kibontakozni - nem érvényesülhet, így nem is járatja az agyát.

A hirtelen ihletek, a hirtelen rádöbbenések nem túl jók. Mármint agyvérzés, sokkot nem okozhatnak, de idő kell, míg az ember rá döbben arra, hogy sokkal több van benne, mint amit eddig hitt önmagáról.

Remélem kicsit segítettem =-)