Mi van velem? Ez nem normális, ugye?

Alapjáraton nem vagyok egy nyitott, barátkozó, beszélgetős típus, de mostanában szerintem kicsit eldurvult a helyzet. Az előbbi okokból kifolyólag nem igazán vannak barátaim. A suliban beszélőviszonyban vagyok egy-két osztálytársammal, de nem találkozgattunk sem suliidőben sem a szünetekben. Velük is csak pár szót váltottam, főként iskolai dolgokról. Van pár korábbi osztálytársam, "barátnőm", akivel "tartjuk" a kapcsolatot... Már nem igazán szeretem őket, más osztályba is járunk és kicsit eltávolodtunk egymástól. Nem igazán vannak közös témáink, unalmasnak érzem magam. Nem csinálok semmit és nincs is kedvem semmihez, míg az összes ismerősöm bulizik, bandázik valahol. Senki sincs egyedül és unatkozik mint én. Az említett két barátnő próbál elcsalni filmezni, sétálgatni, de én mindig kitalálok valami kifogást és lerázom őket. "Éppen nem érek rá", "Most pont nincs kedvem", "Közbejött valami", "Nem érzem jól magam" vagy csak szimplán nem veszem fel a telefont és figyelmen kívül hagyom az üzeneteiket. A múltkor már eljöttek hozzám, én pedig bepánikoltam. Egy olyan helyre bújtam ahol nem láthattak és sírtam, úgy téve mintha nem lennék itthon. Kb. egy órán keresztül mert féltem előjönni mert megláthatnak, ha még itt vannak. Tudom, hogy ezek nagyon csúnya dolgok és beszélnem kellene velük, viszont rajtuk kívül nincs senki akinek kicsit is számítok. Bár nekik sem mondhatok el mindent, de velük egyáltalán van valamilyen kapcsolatom, az már más kérdés, hogy milyen...