Létezhet olyan fóbia, hogy a tanulástól való félelem?
24 éves vagyok, és miután leérettségiztem, nemigazán tanultam, olvastam, fejlődtem, művelődtem. Eddig nem is figyeltem fel erre a problémára, az elmúlt hetekben lettem arra figyelmes egy teljesen hétköznapi cikk olvasása közben, hogy a szemeimmel átfutom az egészet és pillanatok múlva már szinte nem is emlékszem rá, hogy mit olvastam.
Megpróbálkoztam később újabb és újabb rövid olvasmányokkal, legfőképpen olyanokkal, amik érdekelnek, a kedvenc időtöltéseimről, hobbijaimról szólnak, de képtelen voltam koncentrálni az adott szövegre. Próbaképpen elővettem a középiskolai kedvenc tantárgyam könyvét (földrajz), és egyszerűen nem tudtam odafigyelni. Hónapokkal ezelőtt pl. elhatároztam, hogy elkezdek egy komoly angol nyelvkönyvet tanulmányozni, s 3 oldal után letettem, pedig a nyelvtanulás is nagyon foglalkoztat, mégsem tudom magam lekötni vele.
Aztán törpölni kezdtem azon, hogy tulajdonképpen mindennel így vagyok, egy háztartási berendezés alig pársoros leírását sem tudom elolvasni, mert olyan érzésem van, mintha rettegnék az új információktól. Nem tudom mire vélni ezt, mert az ember nagy általánosságban szeret tanulni, és korábban nekem sem volt ilyen problémám.
Próbát tettem alig egy évvel ezelőtt egy durván 60 oldalas leírást egy útikönyvben, és hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy sikerült végigolvasnom figyelmesen.
Nem csak kimondottan olvasott szöveg esetén áll fenn ez a problémám, de mostanában már híreket, sporthíreket, sporteseményt, sorozatot, zenét, filmet sem tudok elolvasni, meghallgatni, vagy megnézni a tévében, gépen, mert félek attól, hogy újból és újból valami teljesen új dolgot ismerek meg, amit előtte nem ismertem, nem fedeztem még fel. Nem tudom felfogni, hogy miért félek az új információktól, adatoktól. Félelem fog el, ha valamiről tájékozódni kell, ha valamit megismerek.
Hallottatok már ilyenről? Egyedi lehet a problémám? Mivel tudnám leküzdeni ezt a nem mindennapi hülye fóbiámat?
Hm, jó hogy kiemelted a kérdésed, pont ma akadtam rá.
Engem is hasonló "kínok" gyötörnek, ugyanis rettegek attól, hogy valami új dolgot, új olvasmányt, vagy bármit (akár egy egyszerű szerszámhasználatot) megtanuljak. Nem tudom miért van ez, talán abból fakadhat, hogy nem szeretném azt, hogy többen felnézzenek rám, magasztaljanak. Eleve nem tudom elhinni mások szájából, hogy elismernek engem, tehát úgy gondolom, ez egyfajta önbizalomhiányra vezethető vissza. Engem is nagyon sok minden érdekelne, de félek belevágni, ahogy írtad, például egy egyszerű könyvet sem tudok évek óta kiolvasni, mert betegesen félek magától attól a tudattól, hogy kiolvastam végre.
Valójában én sem tudom, hogy mit kéne tennem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!