Hogy lehetne az alábbiakat prezentálni régi ismerősöknek, hogy ne tűnjön nagyképűnek?

Sajnos igaza van az elsőnek.

Mostanában szinte divat panaszkodni. Vagy inkább szégyen, ha valakinek nincsenek anyagi problémái, és épp ezért ő is panaszkodik? Ezt nem is tudom. Minden esetre tapasztalom sorra, hogy olyan emberek is panaszkodnak, akiknek egyáltalán nincs rá okuk.

Talán ha szóba kerül, kinek hogy áll az élete, ki mire vitte, a lehető legtermészetesebb módon beszélj a sajátodról, hogy miket értél el. Lehetőleg épp csak annyira említs meg egy-egy dolgot, amennyit a beszélgetés kíván. Ha a másik így sem tudja elviselni, hogy te többre vitted, és felvágásnak véli, akkor az már az ő baja.

" megértsék és átjöjjön nekik, milyen sikerei vannak a másiknak"

NEM kell ennek átjönni, miért is kellene nekik tudni, hogy vannak-e sikereid? Ha érdekli öket, hogy mire jutottál, akkor KÉRDEZNEK, magadtól nem kell ezt közölni velük. Ha kérdeznek, akkor RÖVIDEN válaszolsz, és nem zengsz magadról meg az eredményeidröl dicshímuszokat.

"Lehetőleg épp csak annyira említs meg egy-egy dolgot, amennyit a beszélgetés kíván. Ha a másik így sem tudja elviselni, hogy te többre vitted, és felvágásnak véli, akkor az már az ő baja."

Nem jó. A kérdező pont ezt a nyomorított, fullasztó óvatoskodást akarja elkerülni! Hát nem látod?

#1 tanácsához nincs mit hozzátenni, ez van - főleg - a magyar ember ilyen. Az sem mindegy mennyire eszesek, érzelmi intelligenciájuk ütközőként viselkedik-e a szituban, azaz felvágást látnak-e bele vagy azt, amit mondasz. Az átlagember szintjén ez nem jól szokott elsülni, sajnos. Te ismered őket, te érzed.

A kérdésről. Elég hülyén jönne ki, ha kisülne valami alap dolog, ami a kérdező életében régóta magától értetődő már és félve való eltitkolása félreértésekre adhat okot, akkor az lenne a reakció, hogy "hát nem kérdezted". Ez iszonyú piti és gyerekes, a kérdező ezt IS el kívánja kerülni, ezért írt ide. Nem mellesleg átvágva is éreznék magukat a haverek. Ez a találkozás információcseréről, egymás évek utáni lemeózásáról szólna. Vétek, nem szabad nem közölni. Akkor majd ülnek csendben, közhelyeket puffogtatva? Na ne.

Ahogyan én csinálnám, kérdező (bár az én köreim olyanok, hogy ilyentől nem kell félnem és megvallom, emiatt szerencsésnek is érzem magam). Szóval: nem óvatoskodnék, de minden tagmondatom után figyelném a reakciókat. Túl nem adagolnék semmit, de el sem rejtenék. Tények azok tények. Ha valamire látom, hogy rosszul esik valamelyiknek, ideiglenesem másra, de nem túl távoli témára terelném a szót, rávilágítanék egy, az ő előnyös tulajdonságára, lehetséges kilátásaira, már elért eredményére. De úgy a találkozó egészét nézve nem fojatanék magamba semmit. Hülyén érezném magam utána. És nem lépcsőházi embernek kell lenni, hanem ott és akkor mondani, cselekedni.

Ha tehát figyelsz, empátiát gyakorolsz és ők is rendben vannak, nem buták, akkor nem lehet gond. Ha pedig maguk között nem jól regálnak is, hát majd feldolgozzák. Ezzel te nem vagy gonosz, hogy nem nyomorogsz. Ápropó: a kimenetel attól is függ a fentiek mellett, hogy mekkora az egzisztenciális szakadék köztetek. Ki mellé mennyire szegődött a szerencse, kinek mennyi álma valósult meg.

Ne csak a pozitívakról mesélj, persze nem rossz gondolat, hogy azok legyenek túlsúlyban. Légy őszinte, légy önmagad. A barátaidat csak megtiszteled ennyivel, nem? Persze, hogy meg.

" szeretném, ha látnák, milyen dolgaim lettek"

Itt van a kutya elásva! Ha nem kérdezik nem kell mondani.

4. válaszoló!

A beidézett mondatomban ugyan azt írtam le, csak más szavakkal, és nem litániában, mint te.

Hogy értsd mire gondoltam abban a mondatban:

Ha pl. a cégéről beszél, akkor nem kell mondani, hogy a cégem, ahol több százan dolgoznak, vagy a cégem, ami x milliót ér, hanem elég csak annyit mondani, hogy a cégem.Vagy ha a csúcsszuper autójáról beszél, akkor sem kell részleteznie, hogy hány milláért vette, milyen szuper kényelmi luxus pluszok vannak benne. Vagy mindezt mondhatja, de nem magától, felsorolásként, hanem csak ha pl. a cégéről részletesebben is elkezdenek érdeklődni, beszélgetni.

Így már érthető?

Ugyan azt mondtuk...