Bizalom hiány. Milyen tanácsot tudtok adni?

Nem tudok megbízni az emberekben. Van egy sanda gyanúm, hogy ez a szüleim fantasztikus neveléséből fakad, amibe inkább nem mennék bele. (Maradjunk annyiban, hogy többek között, jobb ha nem loptok a gyerekeitektől, mert antiszocok lesznek)

Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok megbízni, mondjuk azokban a személyekben, akiket óvodás korom óta ismerek és mára már 20-22 éves ismeretség nem hogy barátsággá de testvérséggé nőtte ki magát. Hát jah, tényleg nehezen tudom őket érzelmileg megkülönböztetni a vérszerinti tesóktól.

Rajtuk kívül azonban folyamatos a gyanakvás és az értetlenség másokkal szemben önkénytelenül, mondhatni reflexszerűen. Pl van egy nagyon kedves és fontos ismerősöm körülbelül 4éve ismerem. Ám csak bizonyos élethelyzetekben találkozhatunk, mert elég távol élünk egymástól, de amikor sikerül egy meeting láthatóan majd kiugrik a bőréből. Mégis, amint elkezdünk beszélgetni, beindul a „gépezet”és ha már valami nem illik bele a róla alkotott képbe vagy olyat említ másokról, ami akár rám is vonatkozhat vagy mondjuk csak egy hajszálnyi ellentmondás van a történetében, azon megakadok (inéha engem is megrémít, hogy miken fent tudok akadni, másrészről mi van, ha csak kifogásokat gyátok neki...). Szóval ahelyett, hogy örülnék, hogy ezeket a hosszú és tartalmas órákat nekem áldozza a nagyon elfoglalt életéből, (melyek egy ideje egyébként a legszebb pillanatai az életemnek) azon agyalok, hogy vajon mikor hazudik vagy ver át.

Pl. hogy egy példát említsek sokat panaszkodik, hogy túl sokat vállal abból adódóan, hogy a kedvébe járjon az ismerőseinek, és hogy ebből sokszor problémája származik. Tudom ez egy rossz tulajdonság, szerencsére ő nem akar tökéletesnek látszani.... Nade nem is ez a lényeg, hanem hogy nekem egyből mi ugrott be? Hát persze, hogy tuti látja rajtam, hogy menyire örülök, amikor beszélgetünk, biztos ezt is unja, és csak azért teszi, hogy a kedvemben járjon.

Ne értsetek félre, vágom, hogy ez beteg. Azt is tudom, hogy ezen sürgősen változatom kéne de egyszerűen túl sok ember bszott már át, köztük olyanok akiknek egyáltalán nem lett volna szabad. Még csak az hiányozna, hogy elijesszem, mostanában tényleg az ő barátságán múlik az, hogy mennyire jó a közérzetem. Most jöttem rá arra, hogy milyen fain is az, amikor valakit támogathatsz, aki téged támogat. DE bennem mindig ott van a túl szép, hogy igaz legyen érzés...

Végére nincs kérdés, véleményeket szeretnék olvasni vagy valami ötletet ezzel kapcsolatban.