Van itt olyan ember, aki elsőként ért oda egy durva balesethez? Van aki már átélt balesetet vagy látott?

én már többször is értem oda közvetlen a csattanás után,

-és azt a tapasztalatot szereztem,hogy nem szabad megállni a baleset helyszine előtt,inkább átkell menni a törmeléken,és azután már nyugodtan lelehet állni az út jobb szélén ,segíteni a bajbajutottakon,

-azért megyek át a túloldalra,mert ha kiérnek a rendőrök,ők azonnal lezárják az utat,és van ,hogy akár több órát is kellene várni,vagy visszakéne fordulni,nagy kerülőt tenni,

15/F vagyok.

Óvodásként már többször műtöttek.2004.június 26-a az utolsó nap volt az óvodában a nyári szünet előtt.Iszonyatosan fájt a hasam,és az óvónők azt hitték,valójában csak megjátszom magam,és nem is fáj semmim.Bár inkább nem mertek kockáztatni,és délre hívták a szüleimet,az életük nem ezen a „jótettükön” múlt.Igazából,ha ők nem hívják a szüleimet,lehetséges,hogy az orvosok már nem tudnak segíteni rajtam,de a rosszindulatúságukat példázza a legelső gondolatuk,amikor meghallják,hogy egy 5 éves kisgyermek iszonyatos fájdalmaktól szenved.A háziorvoshoz rohantunk,közben apám azt mondogatta,megjátszom magam és csak el akartam jönni az óvodából.De a háziorvos sajnos cáfolta a rosszindulatú megjegyzését:Kiderült,hogy vakbélgyulladásom van,amit azonnal műteni kell,különben meghalok.Édesanyám falfehér lett,és azonnal a kórházba rohantunk,autóval.Azonnal vért vettek,összeszurkáltak más miatt is,hiszen gyógyszerallergiám is volt,majd beadtak egy bódító szert,és betoltak a műtőbe.Utolsó emlékképem talán édesanyám kisírt szemű és fájó tekintete,ahogy rám néz.A fiára,aki még csak 5 éves,de nem ez az első alkalom,hogy veszélyben van.Mi több,halálos veszélyben…Aztán a műtőben már teljesen el voltam bódulva,és egy maszkot raktak rám.Már aludtam…és az orvosok elkezdtek műteni,néhány órán keresztül.Apám nem igazán mondott semmit,persze bűntudata nem volt a megjegyzése miatt.Édesanyám viszont rettegett és műtét alatt is zokogott…Apám nem is volt vele,telefonált valakivel.A munkája fontosabb volt a saját 5 éves fia műtétjénél.Aztán a hetekig tartó lábadozás alatt,a kórházban is csak édesanyám volt velem.Gyakorlatilag egész éjszaka mellettem virrasztott,miközben apám otthon volt és nyugodtan nézte a tévét.Még egy ágy sem jutott neki:egy fotelben aludt,de egész éjszaka hallotta fájdalommal teljes felnyögéseimet,amelyet a hegek okoztak.Annak a napnak a nyomát egész életemben magamon viselem,a heg sosem tűnik el.Egész életemben ott lesz,és emlékeztetni fog arra,milyen szörnyűségeket kellett és kell átélnem.

2004 nyarán Horvátországban bedagadt az arcom,a tengerparton az egyik tejfogam miatt.A vakbélműtétem varratait egy héttel korábban szedték ki,és az orvos csak feltételekkel engedett el engem külföldre.A hatalmas vágás a hasamon az emberek számára furcsa volt.Néhány rosszindulatúbb férfi,akikről később kiderült,horvát nacionalisták,és a magyarokat gyűlölik,még megalázóan nevetett is rajta.”Döglött magyar”-kiáltoztak nekünk erős akcentussal.

Megint rohanni kellett az orvoshoz,most külföldön.Amikor az autóba ültünk,ismét megjelentek a nacionalisták,és most az összes magyart szidták.Azonnal egy magyar utazási irodába rohantunk,ahol hosszas várakozás és szenvedésem után elmondták,mit tegyünk:30 km-t kellett utaznunk,hogy találjunk egy magyar orvost,aki tud kezelni engem.Fájdalomcsillapítót is az utazási irodában hagytam,ugyanis a fájdalomcsillapító a szállásunkon volt,és már nem tudtunk visszamenni érte.De az orvosnál is rengeteget kellett várni,az utolsó voltam,este fél ötkor.5 órát ültem ott,és a fájdalom-

csillapító alig hatott.Szinte mozdulni sem bírtam,a fejem néha el-elcsuklott.Körülöttünk mindenki idegen volt,sokan furcsán néztek rám.Más el akart zavarni a helyemről.

2004.október 6-án sérvvel műtött meg ugyanaz az orvos.Sajnos születésemtől fogva szenvedtem ettől a sérvtől,ami jól látható helyen volt.A korábban már említett unokatestvérem és több idegen is megalázott miatta.A Kórház,kórház,kórház…egyik műtét a másik után. És az infúzió csak pergett és pergett…A szobatársam ugyan könnyebb helyzetben volt,mint én,mégis folyamatosan üvöltött a másik ágyon.Amikor felébredtem a műtétem utáni altató hatása alól,csak azt hallottam,hogyan üvölt a fiú.De én tűrtem a fájdalmakat,egyszerűen tűrnöm kellett őket.Folyamatosan,addigi rövid 5 évem során sokadszorra.

2004 őszén,egy vasárnap este,hátulról egy hatalmas sebességgel száguldó autó bezúzta az oldalsó,szélvédő mellett balra lévő ablakot,úgy,hogy a visszapillantót csapta rá.Apám elhajolt,de a szilánkok csaknem az én szemembe fúródtak.Azaz alig voltam 5 éves,de nem ez volt az első eset,hogy centimétereken,vagy perceken múlott az életem…Mivel az autós átsodródott a szembejövő sávba,és így jött nekünk,a halálom szinte kódolva volt.Cserbenhagyás történt,és az egész éjszakát a novemberi hidegben kellett töltenem,amíg megérkeztek az autómentők.

Az előbb leírton kívül még 3 vagy 4 autóbalesetünk is volt.Ezek is mind 7-8 éves koromban történtek…2006-ban apám az autópályán majdnem átsodródott a szembejövő sávba,mert egy kődarab zuhant a szélvédőre.Apám üvöltözni kezdett,mert nem természetesen nem tudott nyugodtan gondolkodni.Ahelyett,hogy megállt volna,inkább többször félrerántotta a kormányt hatalmas káromkodások közepette,és csak centmétereken múlt ismét az életem…

2004 karácsonyán,szenteste rámszakadt az álmennyezet a saját szobámban.A lakásnak semmilyen stabilitási gondja nincsen és nem is volt,de mégiscsak megtörtént.Újra csaknem sokkot kaptam,és újra hatalmas felfordulás volt.És újra megsérültem,egy hétig alig bírtam járni.Édesanyámnak a rostos,poros törmelékek alól kellett engem kiszednie.Csaknem megfulladt a hatalmas porban,és én is iszonyatosan köhögtem.Szenteste kórházba rohantunk,miközben más családok ajándékokat bontogattak és együtt ünnepeltek.Szenteste újra szenvednem kellett,ahogy korábban és egész életem során.

Azóta nem szeretem a karácsonyt.Ez az esemény jut róla eszembe,és az:ha a szekrény egy darabját is leszakítja,és az rám zuhan:meghalhattam volna…

Még az óvodai ballagásom sem telhetett el gondtalanul:2005 májusában az apai nagyanyámnál apám épp mosta az autót,én pedig elcsúsztam a nagy vízben.Nagyon sok helyen lehorzsoltam magamat,az arcomat több helyen,és be is dagadt.A szám alatt is egy hatalmas seb volt,a lábamat alig bírtam kihajlítani. A legközelebbi kórháztól 30 kilométerre voltam,és az apám nem vitt be oda.A legfőbb oka erre valószínűleg az volt,hogy félt attól,hogy az orvosok felelősségrevonják amiatt,amiért ennyire brutálisan megsérültem. Az eset után nem igazán hibáztatta magát,a kötést odaadta,de azt éreztette velem:az én hibám,hogy elestem,az én hibám,hogy így nézek ki.Különböző durva szavakkal sértegetett,amikor rám nézett. 2 héttel később volt az óvodai ballagásom,és az akkor készült videón még ma is látszik,hogyan nézett ki akkor az arcom.

Említettem talán,hogy a szememet is műteni kellett,és az iskolában még emiatt is megaláztak.Nos,

már egy éves koromtól szemüveget kellett viselnem,de kancsal is voltam,és különböző okok miatt talán 10-szer is rosszabbul láttam egy átlagos embernél.2005 januárjában kontrollra kellett menni

a szemem miatt,és a doktornő baljósan nézett édesanyámra a vizsgálat után.”Sajnálatos módon közölnöm kell,hogy szükséges a műtét.” Majd 2005.júniusában,néhány nappal az óvodai ballagásom

után ismét megműtöttek.Meg is vakulhattam volna,ha a doktornő akár egy milliméterrel elnéz bármiféle ideget.Ugyanis a szemem alatti idegeket próbálták stabilizálni,hogy normalizálódjon

a kancsalságom.Édesanyám számára már a 3.ilyen procedúra volt:elbúcsúzás,a fia hordágyon,a fia

szeme világát mentik vagy az életét…Ám a műtét nem sikerült,bár stabilizálta egy kicsit a kancsalsá-

got,és egy fénytörési problémát is megoldott.De ma kb.6-7-szer látok rosszabbul szemüveg nélkül

egy átlagos embernél.Újra lábadozás,ragasz a szememen,hetekig kórház,infúzió…6 éves múltam,most mentem csak iskolába,de már háromszor műtöttek.Ráadásul a műtétet 2006 júniusában meg kellett ismételni.

Ebben a korban többször támadott meg kutya.Anyámmal kellett már pár éves koromban menekülnöm.Anyám is hatalmas pánikban volt,ami átragadt rám is.Nem volt tisztában vele,hogy pánikbeteg leszek ezen dolgoktól.Egyszer például sétáltam vele (apám arra sem volt hajlandó,hogy elvigyen a játszótérre,vagy pl.szánkózni télen.),és megláttam,ahogy egy hatalmas kutya rohan felénk.Szóltam neki,és édesanyámmal elkezdtünk rohanni.De az állat gyorsabb volt,és megragadta anyám kardigánját.Körülbelül 10 másodperc telt el így:anyám küzdött,hogy az állat fogai ne mélyedhessenek a saját testébe és az én testembe.A gazdája ekkor érkezett meg,aki rávetette magát a kutyára,és leterítette.A gazdáját talán meg is harapta valamelyest,de valahogyan lefékezte:a földön kellett a kutyáját lenyugtatnia,gyakorlatilag lefeszítenie a mellső lábait a földre úgy,hogy a nyakát ne haraphassa el.Édesanyám és én a földre zuhantunk,én bevertem a fejemet egy kicsit,a bokámnál vérzett a lábam,de csak az eséstől,nem a kutya harapott meg.A férfi végül valamilyen injekcióval lenyugtatta a vad kutyát,és egy köszönéssel távozott.Még rendőrségi jegyzőkönyv sem készült,de az állat ugatását és később nyüszítését sokáig lehetett még hallani.Mivel a férfinél volt ilyen szer,a kutyának valamiféle mentális betegsége lehetett.A mai napig nem tudjuk,kik voltak ők,és hol laknak.

De a rendőrségre később nem mertünk elmenni…

Aztán jött 2006.augusztus 20.és a viharpánik.Akkor voltam életemben először és utoljára ott.A szüleimet próbáltam már a vihar kitörése előtt meggyőzni,hogy menjünk haza,mert láttam a villámokat.De ők maradni akartak,pedig a villámokat is látták.De nem zavarta őket,a felelőtlenség-és legfőképp az apámé-nem ismert határokat.Még esernyőt sem vittünk.

9 órakor elkezdődött a tűzijáték,és vele együtt a vihar is.Iszonyatos szél támadt,a sátrakat szétborította,az emberek nem láttak semmit.Én sem,egy kisebb eresz alá menekültünk.Iszonyatosan rettegtem,a víz szinte jégként csapott az arcomba.Fiatalok egy csoportjának közvetlenül mellettem sok sérültje volt.Valakinek a feje vérzett,valakinek a lába,valakinek az egész felsőteste teljesen szét volt szabdalva.Mesélték,hogy látták,amikor kinéztek egy pillanatra,hogy valaki a földön fekszik és hörög,habzik a szája,de a combi ütőerét elvágta.Valószínűleg epilepsziás rohama volt.Nem tudom,hogy élhette túl…Valakit egy szél által kicsavart villanyoszlop egy darabja talált el,a felsővezetékek leszakadtak az emberekre,a fákkal együtt.A vihar végére holttestek is feküdtek a fák alatt…Folyamatosan hallottam a dörgéseket,villámlásokat,és az egyik szinte majdnem mellettünk,közvetlenül csapott le.A mentők folyamatosan szirénáztak,a pánikba esett emberek,ha orvost láttak,csaknem a mentősök ruháját is letépték,hogy segítsen rajtuk,vagy valamelyik ismerősü-kön,mert haldoklik…

Az emberek nyomták fel egymást a korlátra,valaki így a kezét-lábát eltörve esett be a Dunába.

Valaki direkt ugrott be,valaki pedig hajóról esett be.(Utóbbi meg is halt,szétszabdalt holttestét csak 2 nappal később,undorító állapotban találták meg.)A közvilágítást egyáltalán nem kapcsolták be,folyamatosan sötét volt,csak a tűzijáték emberek közé szórt parázsai világították meg valamennyire a teret.50-60 méterről igazából már nem is lehetett látni a tűzíjátékot,csak a hangokat hallani.A szél szinte minden bombát elfújt,valakitől tudom,hogy egy ismerősének még a lábát is megsértette a parázs,de a szikrákat az eső és a szél eloltotta…

Aztán amikor a vihar kicsit lecsendesedett,az egymáson fetrengő és nyögdécselő tömeg közepén valahogyan átgázoltunk,és a metró felé mentünk.Olyan látvány tárult a szemem elé,mint a legbrutálisabb katasztrófafilmben.

A metróban vértócsák voltak,valaki egy vértócsa közepén ült és olyan hang tört fel a torkán,amit iga-

zából nem tudnék leírni.Mindenütt üvöltő,sikítozó és síró emberek,akik nem találták a rokonaikat,

ismerőseiket.Azok ugyanis vagy meghaltak,vagy bezuhantak a Dunába,vagy más dolog történt velük.

Volt,aki majdnem a Deák téri metró elé ugrott,valaki úgy ráncigálta vissza.Ezt a saját szememmel láttam,nem volt benne a híradókban.A metró sokára érkezett meg,de nagyon sokáig el sem tudott indulni.Beázott,az aluljárókban is állt a víz,és a metró is zárlatos volt,bár az emberek teljesen megtöltötték.Újabb életveszély…

A rakparton kidőlt fák alatt kezüket-lábukat elvesztett emberek,akiknek a mentők az életéért küzdöttek…

2010 nyarán volt az első szívritmuszavarom.Ekkor 200 körüli volt a pulzusom.Ez hétszer megismétlődött,egészen 2013 nyaráig,a középiskolai gólyatáboromig…Ezt a magas számot már enyhe infarktusnak is lehet nevezni,200-as pulzus fölött valami tönkremegy az ember szívében.A magyar egézségügyre jellemző lassúsággal vizsgáltak ki,addig a háziorvos szenvedtetett.2012-ben vizsgáltak csak ki a kórházban…2011 májusában a sportot is abba kellett hagynom.Volt,amikor edzés közben,volt,mikor tornaóra közben történt meg a szívritmuszavarom.A tornaórás eset után az iskolaorvos 193-as pulzust mért 150 körüli vérnyomással.

A kórházban szívbetegséget diagnosztizáltak nálam,több más betegséggel együtt.

Vérnyomásbetegséget is,és a gerincemmel is észrevettek egy hibát.3 db állandó gyógyszert kaptam,amit valószínűleg egész életemben szednem kell.És valószínű,hogy sokkal hamarabb fogok meghalni,mint más ember.Az orvosok még nem mondták ki,de ez nyílvánvaló.

Egész nap mérték a vérnyomásomat,nem lehetett levenni a készüléket,még éjszaka is az ágyhoz kötözve,feltett kézzel kellett szenvednem.Folyamatosan nyomta az ereket,az egyik szobatársamnak 6 órás volt,de meg kellett ismételni… Helyben kaptam először meg az egyik állandó gyógyszert,többször majdnem elájultam tőle,a legelső alkalmakkor.Úgy kapott el egyszer a nővér…A főnővér borzasztó természetű volt,állandóan lekezelően beszélt velem.Az egyik ismerősöm azt mondta,ha tudta volna,milyen életem van és volt,talán még tisztelt is volna engem.Még a járása is fennkölt volt,túl sokat képzelt magáról.

Az orvosok már a cukorbetegségre is gyanakodtak,így terheléses vércukormérésre küldtek,amely során feleslegesen 11-szer vettek tőlem vért félóránként.Az ujjamat külön megszúrták.Ez már 22 db vérvétel.2013 januárjában is megismételték a vérvételeket.11-szer a csuklóm felső részéből vettek vért,ami egész életemre bekékült középhalványan .Másszóval 44-szer vettek vért fél év alatt.

Ott ültem egyedül.Körülöttem raktáron lévő üvegcsék,amelyek színültig voltak hamarosan kivizsgálandó vérrel.Senki nem hallotta meg,ha kértem vagy kérdeztem valamit.Olyan volt,mintha abban a kórházban háborús állapotok lennének.

44-szer kellett tűrnöm…Életem során 48 vérvételem biztos volt összesen.

2013 májusában a fogamat is műtötték,a seb 1 napig vérzett,mert nehezen húzódott össze.Egy tejfog volt,aminek a helyére valami miatt sohasem fog rendes fog nőni.Ez volt az életem ötödik műtétje.

A gerincemmel is problémám van,lúdtalpas is vagyok.Emiatt hetente egyszer gyógytornára és gyógyúszásra kell járnom.

Gyógyszerallergiám is van már csecsemőkorom óta,valamint másféle is.Allergiagyógyszert is kell szednem.Ha nem,akkor fáj a torkom,náthás tüneteket produkálok…

Ha nem szedném a gyógyszereket,valószínűleg már nem élnék.De ennél az életnél a halál biztosan ezerszer jobb,akármi is van utána.