Mit élhettem akkor át? Lehet csak az agyam játszott velem? Ti hisztek az ilyen dolgokban?

Történetem pár évvel visszamenőleg zajlott le. Azóta nem tudom kiverni a fejemből és próbálom keresni a magyarázatot. Emlékszek,hogy napsütéses idő volt,de a szél erősebben fújdogált. Olyasmi időjárás lehetett,mint amilyen a napokban van. Egymagam utaztam az autóban,amikor hirtelen éreztem,hogy valami nem stimmel velem. Gondoltam iszok pár korty ásványvizet és letekerem az ablakot,hogy jöjjön be egy kis friss levegő. De csak nem lett jobb. Hihetetlen feszültségek kerekedtek a végtagjaimban,kicsit mintha homályosabban láttam volna. Tudtam,hogy arrafelé,amerre járok lesz egy benzinkút,így rettegve bár,de elmentem odáig. Kiszálltam a kocsiból,de akkor még rosszabbul lettem. Siettem az ott dolgozókhoz,hogy hívják a mentőket. Ezen mondatom után még valameddig bírtam állni a lábamon,de aztán elgyengültem még jobban. Hallottam,hogy a hangok,beszélgetés távolodnak tőlem. Legalábbis számomra olyan érzés volt. Még jobban bepánikoltam,éreztem el fogok ájulni. Végig az járt a fejemben,hogy most vége,kész,meg fogok halni. Teljesen elvesztettem az időérzékemet.Aztán hirtelen elsötétült minden. Egyszer csak ott voltam magam felett. Nem értettem mi történik. Olyan leírhatatlan nyugodtságot,fájdalommentességet éreztem,hogy valami csodálatos volt. Emlékszek szólni akartam az ott lévőkhöz,hogy ki ez az ember és miért fekszik a földön. Fogalmam sem volt,hogy az én vagyok,egyszerűen nem ismertem fel magam. Nem válaszoltak,és nem is láthattak,de én nem foglalkoztam vele,csak beszélgettem. Láttam,hogy megérkezik a mentő és azt a valakit (én), beteszik a mentőbe. Azután szintén,mintha elvágták volna abban a pillanatban a szalagot megint elsötétült minden. Egy nyugodt helyre kerültem,szinte körbefont a nyugodtság,éreztem,hogy vigyáznak rám. Emlékszek magamban azt mondtam,hogy te jó ég,mi van velem. Akkor döbbentem rá,hogy talán meghaltam. Eszembe jutottak a családtagjaim,a barátaim,de nem lettem zaklatott,végig csupa nyugodt voltam. Arra gondoltam,hogy még nem akarok meghalni,nem akarok meghalni. Ezt mondogattam magamnak,illetve közben furcsa érzésem támadt,hogy mintha valaki hallgatná a beszédemet. Fények voltak körülöttem,amikből csak úgy sugárzott a nyugodtság. Azonban egy idő után már nem is volt kedvem visszamenni az életbe,annyira tökéletes érzés volt,nem akartam otthagyni,hogy újból a földi fájdalmakat átéljem. A következő érzés,mintha valami magával ragadott,nagy erővel beszippantott volna. A kórházban tértem magamhoz. Ramatyul éreztem magam és nagyon csalódott voltam,hogy visszahoztak az orvosok. Azt hiszem ott abban a pillanatban kissé elsírtam magam,mert hihetetlen rossz érzés volt visszajönni. Később mondták az orvosok,hogy leállt a légzésem,összeesett a keringésem,megállt a szívem. Akkor tudtam meg,hogy velem született szívgyengeségem van. Bármikor elérheti az embert így a baj. Sétálás,futás,autóvezetés,alvás,stb közben. Azóta jobban odafigyelek magamra. Elmondtam másoknak is,hogy mit éltem át,de láttam az arcukon,hogy nem igazán hiszeik el. Mindenki abban hisz,amiben akar,megvan hozzá a saját joga. De én tudom,hogy mit éreztem és soha nem felejtem el,az biztos.

31/F