Boldog ember az aki a kis valamiknek is örülni tud?

Az öröm és a boldogság két külön világ. Az ember sokszor szenvedésében is boldog, és olyan is van, akinek nincs miért boldognak lenni, szenved is elég sokat, és boldog (szándékosan nem írok ilyen badarságot, hogy "ennek ellenére". Aztán kinövik, vagy inkább kicsökkenik. Alapjáraton az ember ilyen. Teszi, amit jónak lát, teljes a tudásszomja, azonnal megtanul mindent, amire csak rávezeti a sors. Aztán megtudja, hogy ennek játék a neve, és csak egy haszontalan időtöltés, és hogy a tudást tanulással lehet elsajátítani igazán. Persze ezt később semmi nem igazolja, de addigra már olyan fontos komolynak maradni, és akkora cink csakis élvezetből ténykedni, hogy hiába lesz hatalmas az eredménye, pozitív megerősítés csak elvétve érkezik.

Boldog ma az, akinek nem számít, hogy tekintenek a napi játékára az okosok, és persze az, aki talált olyan környezetet, ahonnan hiányzik az ész, csak a hozzá hasonló bolondok teremtenek valóban zseniális dolgokat egymás nagy örömére, de még mielőtt bármi öröm támadna, spontán boldogan.

Szerintem csak az lehet boldog, aki tud az arpó dolgoknak is örülni.

Nekem nem kell sok, hogy jól érezzem magam. Amióta fel merem vállalni, hogy gyerekes vagyok, sokkal jobban érzem magam. Ha kimegyek a természetbe, akkor annyi dolgot megnézegetek, de itthon is állandóan szemlélődöm, mindig van valami, ami lelkessé tesz, pl. az állott tea tetején a szivárványos foltok, a párkányra kitett itatóból iszogató madarak, egy jó zene, de zuhanyozásnál is élvezem, ahogy a meleg víz végigcsurog a testemen. A párom szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint a macskák, ők is szinte szemérmetlenül élvezik az életet.

Bár olyan is van, amikor kétségbeesem, és érdekes, hogy ilyenkor mintha még intenzívebb lenne a létélmény, még kézzelfoghatóbb, hogy vagyok. Mintha a boldogsággal nem tudnék mit kezdeni, viszont amikor rossz kedvem van, az sokkal ’kézzel foghatóbb’, azzal van mit tenni, mert változtatni kell rajta. Ez alapján tulajdonképpen minden helyzet jó, bár a fizikai fájdalmat azt nagyon nehezen viselem, de a kis fájdalmak eszembe juttatják, hogy élek, és néha még jól is esnek, fura, de ’otthonosság érzetet’ adnak.