Mi volt a legnagyobb baj ami megoldhatatlannak látszott, és mégis kimásztál belőle?

Általánosban 2 évig kellett egy héten kétszer délutánonként egyedül járnom gyógytornára egy idősebb nőhöz. Fürdőruhában kellett lenni, és sokszor úgy megszorított, hogy fájt és megmaradt a helye, össze-vissza fogdosott, kritizálta az alkatomat meg ilyenek. Muszáj volt mennem, mert senki nem hitt nekem. Aztán egyszer 20 percet késett, én meg elmentem. Utána felhívta a szüleimet (anyát a munkahelyén hívogatta, és anya orvosi asszisztens), az igazgatót és az osztályfőnökömet, hogy lógok. Anya úgy jött haza, hogy behívta a főnöke a nő miatt, plusz a nő nagyon rondán beszélt vele. Megint próbáltam elmondani anyunak, hogy mit kell csinálnom délutánonkét, de nem hitt nekem még mindig. A nő addig áskálódott, hogy majdnem megvonták tőlünk azt a pénzt, amit a három gyerekes családok kapnak, de persze én voltam a rossz. Ez volt hónapokig, közben pedig eltörtem a lábujjamat, ezért fel voltam mente, de a nő kényszerített, hogy menjek hozzá tornázni. És még "izébben" bánt velem. Úgy lett vége a dolognak, hogy nyolcadik után elballagtam és soha többet nem mentem még a környékre se. A mai napig nem hisz nekem senki, pedig esküszöm, hogy igaz. Abban az időben volt, hogy éjszakákat is végigsírtam, és remegve mentem be a terembe. De ha bármit tettem, ami nem tetszett a nőnek, rögtön ugrott én meg még rosszabbul jártam. Egy városban lakunk, nem is szoktam egyedül járkálni miatta és a barátaimon kívül mindenkivel megromlott a viszonyom, olyanokat mondott rólam. Múltkor megláttam őt az utcán és inkább elfutottam... Szóval nem tudom, hogy megoldottnak számít-e, de már nem sűrűn téma. 15/L