Azt mondják, hogy túl darabos és merev, vagyok. Hogy kéne ezen változtatni?

A bizonytalanságtól,kiszámíthatatlanságtól,egzisztenciális hanyatlástól félek.A munkaerő piacon való meg nem feleléstől,a kudarcoktól és sikertelenségektől.Időnként az is eszembe jut,hogy egy nap majd a korházi ágyon kötök ki,ott fekszek majd egy végzetes betegséggel,ami ellen semmit sem tehetek,és biztosan tudható,hogy eljön egyszer az az időszak,bízok benne,hogy csak nagyon öreg koromban.Sőt,lesz egy utolsó nap is,vajon kínlódással,vagy gyógyszeres bódultsággal fog végződni?Milyen érdekes lenne most látni az akkori önmagamat,meg a környezetemet.Ha elmegyek az nem fog senkit érdekelni,ahogy az sem nagyon,hogy most itt vagyok.Összességében a bizonytalantól,a jövőtől és az esetleges fájdalmaktól,elmúlástól félek egy kicsit.Mindezek csak időnként jutnak eszembe,de a jövő bizonytalansága gyakran nyomaszt.

Mindezek ellenére szerintem nem vagyok depis.Szerencsére saját lakásom már van,így egy súlyos gonddal kevesebb.Talán meg kéne tanulnom a pillanatnak és a mának élni és örülni.Ez az ami gyakran nem sikerül.Az emberekben nem tudok megbízni,a munkahelyemen kitúrtak és becsaptak olyanok,akikben megbíztam.Apámmal egy ocsmány betegség végzett,ami ráadásul rossz esetben örökölhető is,egyik 30 éves unokatesóm pedig egyszerűen meghalt,élete legboldogabb időszakában.Azt hiszem ezek az "élmények" rányomták a bélyegüket a közérzetemre.