Mindent megtettem egy elkövetett hibáért, amit lehetett, de még sincs lelki békém. Mit tehetnék?

beszéltem vele,de szakításon túl nem tudott mit mondani csak bámult és hallgatott...a környezetére tettem megjegyzéseket,amiket nem vázolt fel előtte,mert nem tartotta fontosnak...,szeret,de szakított,mert neki fontos a család (egyébként kedveltek a szülők nagyon) eddig...

már minden kapcsolatot megszakított,ünnepek után vagyunk...szeret,de nem akarja ezek után folytatni

:) lány vagyok,bár még nem mondtam,amúgy hiába keresném az mrácsak zaklatás lenne,még belement abba hogy folytassuk de rá pár órával már meggondolta...az ő döntése,hiáby mondtam másképp lesz,nem is ez a része bánt a legjobban,hanem hogy nem tudok magammal elszámolni ,se velük,elmondani sem mennyire sajnálom

köszönöm a válasz :) az a legrosszabb ,hogy tudom hogy szeret(et) de a lelki békém ezeket tudva sem akar helyrejönni,nem tudok így elindulni,ezzel a tudattal,ismerem magam..

amúgy jókat írtál,jó az észrevétel,köszönet érte :)

nem megy :( nem tudok továbblépni,ha igen visszajövök ide ,akármennyi idő telik is el...nem a szakítás és önsajnálkozás,egóm nincs csak minimális,az a tudat,hogy olyanokat bántottam,akik végre értékeltek és feltétel nélkül szerettek,egyszerűen nem hagy békén az önvád,a lelkiismeret,az a tudat ,hogy nem hoztam helyre,és elkönyvelnek megint olyannak aki nem vagyok,bármit megtennék a kiengesztelésért,az nem elég bűn,hogy elvesztettem őt emiatt,ezzel nem egyenlítettem ki semmit,és nem tudok úgy tenni mintha misem történt volna ...folyton azon kattogok,nem csillapszik csak napról napra nagyobb a bűntudat...:(