Nagyon furcsa vagyok?

Engem nem az tesz boldoggá, és kapcsol ki, ami nagyon sok embert. Írják itt sokan, hogy milyen jó, hogyha este hazamegy várja a család. Aztán megbeszélik a napot, mindent közösen csinálnak. Mindig együtt vannak.

Engem viszont az kapcsol ki, ha este hazaérek, és senki nincs a lakásban, végre csend vesz körül. Senkivel sem kell beszélnem, nem kell meghallgatnom senkit, engem sem kérdezget senki. Csinálok egy forró fürdőt, utána leülök a kedvenc fotelembe egy jó könyvvel, vagy tévézek, vagy valamelyik hobbimnak élek. A hobbijaim sem olyanok, hogy nagy társasággal lehetne űzni őket.

Éltem már együtt férfival, de egyáltalán nem éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak, és nyugodtnak, mint most, hogy egyedül vagyok. És nem tudom elképzelni most, hogy ezt a nyugalmat fel tudnám még egyszer adni egy férfi miatt.

Ez nagyon furcsa, vagy csak egyszerűen én ilyen vagyok?