Egyes emberek miért nehezítik meg szándékosan a saját életüket?

Nem értem én az embereket. Nagyon sok kérdésben lehet olvasni, hogy a fiatalok minél előbb külön akarnak költözni. Minél messzebb a szülőktől, anyóséktól. Aztán mikor lesz gyerek jönnek ide nyavalyogni, hogy nincs aki segítsen, nincs kire hagyni a gyereket. De hát ők üldözték el a segítséget, ők akartak minél messzebb lenni, akkor meg mit nyavalyognak? Nekem ez olyan, mintha ők saját maguk ellenségei lennének, és szándékosan nehezítenék meg az életüket.

Az én elvem az, hogy a szüleimtől 30 km-nél messzebbre nem vagyok hajlandó költözni, legfeljebb átmenetileg, és az lenne a legideálisabb, ha majd a párom szülei is ilyen közelségben lennének. Ha pedig ez nem tetszik a férfiaknak, akkor így jártak. Tudom, most majd sokan fogják írni, hogy így majd egyedül maradok. Lehet, benne van a pakliban. Viszont azt is tudni kell, hogy én nem úgy tekintek egy párkapcsolatra, mint egy feltétlenül szükséges valamire. Nem mástól várom, hogy teljes ember legyek, nem várom a másik felemet. Most is teljes ember vagyok, egyedül is. Ha pedig van egy jól működő párkapcsolat, az csak egy pluszt jelent az életben.