Mit gondoltok az új franciaországi homoszexuális törvényről?
Japán ^^
(bocs, ezt nem hagyhattam ki)
18:41 Téves elképzelés, hogy a homoszexualitás biológiai értelemben haszontalan lenne. Először is, jelenlegi ismereteink szerint az emberi homoszexualitás az emberiséggel egyidős, mégis elég jól sikerült belaknunk a bolygót. Mégpedig azért, mert ugyan a szaporodás valóban alapfeladata egy fajnak, de ha körülnézel az élővilágban, azt találod, hogy jellemzően nem minden egyed vesz részt benne, sőt. Azonkívül a nem szaporodó egyednek több ideje marad a faj fennmaradásához ugyanúgy hozzájáruló feladatokra (pl. élelemszerzés, ragadozók elleni védekezés, elárvult egyedek felnevelése).
Az emberi társadalmak még tovább léptek az állati közösségektől, ma már életünknek töredékét teszi ki a gyermeknevelés, és számtalan más módon teszünk a faj fennmaradásáért. Gondolj bele, hogy pl. Alan Turing valóban nem volt családapa, de lehet, pont ezért jutott több ideje-energiája megfejteni a németek Enigma kódját, amivel valószínűleg jócskán előrehozta a második világháború befejeződését, emberek ezreit, ha nem millióit mentve meg. Az egyetlen, biológiai értelemben véve haszontalan dolog a sztoriban a korabeli britek homofóbiája, akik ahelyett, hogy kitüntették volna és hagyták volna dolgozni az emberiség javára, meghurcolták és hormonkezelésre kényszerítették.
Utolsónál a pont.
A végletesen homofóbók nagy része meg látens homó.
Fajfenntartás, nem semmi. Nem gondoltam volna hogy ide lyukadunk ki. Azt azért nyugodt szívvel kijelenthetjük hogy nem veszélyezteti a fajfenntartásunkat :D:D:D. Ha már bejöttek a képbe a gének téma, jelezném hogy nem ott kell keresni a bajt. A tudatban és az agy elektrokémiai folyamataiban... Lehet és igen valószínű hogy a gének rendben vannak, legalábbis az esetek meghatározó részében és megfelelő "utasítássokkal" látják el a szervezet, de a tudat és az agy (befolyásoló tényezők miatt) mégsem azt teszi amit tennie kellene. Leegyszerűsítve pszichológiai tényezők. Egyértelműen a tudat fejlődése, a megélt, tapasztalt dolgok befolyásolják és az hogy az agy ezt milyen módon dolgozza fel, értelmezi és milyen módon építi ki a kapcsolatot egyes dolgok között. Milyen hatást gyakorol a későbbiek során.
Na és most eljátszom a szexológust és a géntudóst. A férfiakban a domináns "alfa hím" viselkedés a génjeiben van. És igen, agresszívabbak is, főként a hormonok (a tesztoszteron) miatt. És igen ezek a szexben is jelentkeznek akár tudatalatti szinten is (bár nem hiszem hogy a többség erről ne tudna) amikor úgy istenigazán belemerülünk a szeretkezésbe és tényleg felszabadultan engedve az ösztönöknek. Akkor a férfi fejébe igen is szerepet játszik hogy is mondjam nem tudom... tényleg nem tudom hogy legyen érthető... a keménysége és maga a behatolás is valamilyen (territoriális faj révén) agresszivitást és erőt képvisel. na most nem a beteg állatokra célzok akik agyonverik a nőket... talán ez legjobb szó. A jó szeretkezés vagy épp a dugás és remélem mindenki tudja mi a különbség akkor jó ha ez a kémiai és felszabadult ösztönös viselkedés jelen van mindkét szexformára igaz. És ez az egész folyamat természetesen endorfin, empinefrim.... és még egy csomó olyan kémiai anyag felszabadulásával jár amit a tudat jó dolognak értelmez, vagyis mi örömként érzékeljük, éljük meg. Na most a két férfi közti dominancia (mikor az egyik alfa a másik pedig alárendelt helyzetbe kerül) nos az is jó dolognak értelmez a tudat a természetes kiválasztódás miatt szintén endorfinnal és epinefrimmel jár. pl egy bunyó után... régen az erőn alapuló, ma pedig (jellemzően a fejlett világ, középosztálytól felfelé) már inkább az értelmi szinten történő felülkerekedés jellemzi. Ami lényegében ugyanazt a célt szolgálja, az erősebb és az okosabb legyen előnyös helyzetbe így az ő génjei öröklődjenek tovább. Na most a homoszexualitás ennek a két dolognak valamilyen kicsavart abnormális módon történő összekapcsolása(alfa hím és szex). Sajnálom azokat akik ennek a komplexitását nem értik de ez így van. Nyilván ez csak a felszín címszavakban és könyvet lehetne róla írni és egy másik könyvet a női homoszexualitásról egy harmadikat a pedofíliáról... lényeg a tudat és az elektrokémiai zavara nem a géneké
"Sajnálom azokat akik ennek a komplexitását nem értik de ez így van."
Szóval te vagy az okos, aki meg nem ért veled egyet, azok a hülyék. OK. Majd ha az eszmefuttatásaid valamely szakmailag elismert folyóiratból köszönnek vissza, akkor komolyan veszlek. Addig viszont kénytelen leszek körberöhögni téged a kívülállóként a meleg kapcsolatokról alkotott előítéleteiddel és téveszméiddel együtt.
Nem gondolom, hogy elfojtott agressziódat élnéd ki, azt viszont gondolom, hogy van benned egy jó adag domináns hajlam, és mivel magadból indulsz ki, az egész szexualitást erre vezeted vissza. Pedig szerintem a domináns-szubmisszív játékok csak egyfajta kiegészítése a szexualitásnak, nem az alapja. Hogy mást ne mondjak, a heteró férfiak közül sokan kimondottan élvezik, ha a nő dominál - ők sem hormonzavarosak, egyszerűen ők így szeretik fűszerezni a saját szexuális életüket.
Az igaz, hogy a meleg közösségben is megvan ennek a szubkultúrája. De megint csak nem hiszem, hogy ebből fakadna a homoszexualitás. Szerintem a szex részben ösztönös cselekvés, részben (különösen a kapcsolaton belüli szexre gondolok itt) a szeretet/szerelem kifejezése, a fizikai közelség, az intimitás megosztásának legfelsőbb foka.
Persze én is magamból indulok ki, de azért merem mondani, hogy nagyobb rálátásom van a témára, mert ismerek meleg párokat, és tudom, mennyire "vanília" a szexuális életük - ha egyáltalán van.
Én is legfejlebb a fantázia szintjén élvezek mindenfajta fétiseket, amikor szexre kerül sor, akkor inkább a partner örömére koncentrálok. Análszexnél pl. ha én vagyok az aktív (megint csak figyelj, nem játszunk nemi szerepeket, én legalábbis tuti nem látok semmi nőieset abban, hogy valaki a prosztatáját masszíroztatja), akkor fontos, hogy ő is élvezze, ne legyen neki kellemetlen. Odafigyelek a teste jelzéseire, kijjebb húzódom, ha úgy érzem, feszül. Egyszóval nálam abszolúte nincs meg ez a domináns érzés. És passzívként se vagyok szubmisszív, csak úgy csinálom, ahogy nekem is jó.
" akkor nem érzel magadban egy kis keménységet egészséges minimális agressziót és hogy úgy mondjam egy kis "nesze" nincs benned "
hát most ezzel leginkább magadról árultál el sokmindent, és azzal próbálod nyugtatgatni magad, hogy mindenki ilyen, pedig nem :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!