Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Kisebb szórakozás vs. Nagy buli?

Kisebb szórakozás vs. Nagy buli?

Figyelt kérdés

Szerintetek a kettő vehető egy kalap alá? Múltkor voltam először egy nagy diszkóban. Táncoltak, ittak, meg ami ezekből következik. Ekkor nem barátokkal voltam, hanem másokkal. A hangos zenétől nem is tudtam normálisan beszélni másokkal...

Egy másik alkalommal pl. barátokkal Activityztünk, iszogattunk közben, vagy elmentünk este az erdőbe tábortüzet gyújtani és sügötetni. Sokkal jobban élveztem ezt a kiruccanást, mint egy lerészegedős nagy bulit.


Látom magamon, hogy én ilyen vagyok, de valami fura okból mégis szeretném, hogy olyan bulikon is teljesen "én"-nek érezzem magam. Minden gátlást levetkőztetve. Hiszen nem vagyok egy partiac-féleség...


Ti melyik szórakozásformát részesítitek előnyben inkább?



2013. aug. 27. 19:36
 1/3 anonim ***** válasza:
Inkább a kisebb összejöveteleket, hiszen akkor barátokkal vagyok. Igazából ugyanazt meg lehet csinálni, mint egy nagy buliba. Pl táncolni, zenét hallgatni.:) Nagyobb bulikkal sincs bajom azokon is jól szoktam magam érezni. Annyi az előnye, hogy lehet ismerkedni.Nincs azzal semmi baj ha neked nem jön annyira be. Minél többet mész ilyen helyre, annál oldottabb leszel.:)
2013. aug. 27. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Én fiatal vagyok még, de nekem mind a kettő tetszik. Talán a sütögetős, baráti iszogatások kicsit közelebb állnak hozzám, de egy nagy bulit is tudok élvezni. Amit nem szeretek, az az értelmetlen, sárga földig való ivászat, össze-vissza kavarás egymás barátjával/barátnőivel. Nagyon ritkán (évente 1-2-szer) jól esik egy ilyen, de gyakrabban visszataszító.
2013. aug. 27. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Kisebb összejövetel haverokkal, de szerintem csak azért mert elég antiszoc vagyok.
2013. aug. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!