Aki Magyarországon sír mindenen, az hiába megy külföldre, viszi magával a siránkozását?

A hozzáállás ugyanolyan fontos, mint a környezet. Mi a férjemmel sokat "siránkoztunk" Budapest belvárosában élve, a nyakig érő szemét, cigicsikkek, kutyaszar miatt, meg mert amint kihúztuk a kukát, 5 perc múlva már turkált benne valaki, hajléktalanok aludtak és hugyoztak a kapunkban, egy év alatt kétszer próbáltak betörni hozzánk, majdnem megölték a kutyánkat (megmérgezték)

Ebből elegünk lett, kiköltöztünk Svájcba. Harmadik éve élünk itt és egy zokszó nem hagyta el a szánkat, nincs is mire panaszkodni. Élünk itt békésen a tisztaságban, rendezett minden, a szabályokat betartják, a legnagyobb szenzáció a gyorshajtás... Én nem értek egyet a tanároddal.

A hozzáállás és a környezet is fontos.

Lehet, hogy a siránkozó kint sem fogja magát feltalálni és beilleszkedni, de az is lehet, hogy az idegen környezet hatására megváltozik, és a fejében is rend lesz.

Ismerek olyanokat, akik külföldre költöztek / ideiglenesen ill. végleg / és nagyon jól megvannak, de olyanokat is, akiknek nem jött össze és valószínűleg kitartóak sem voltak eléggé és hazajöttek. De az utóbbi a kevesebb.