Mi történt a világgal?
Sajnos a mai fiatalságnak már nincs igénye személyes kapcsolatokra.
Én feladtam, én már nem győzködök senkit.
Most is akartam menni ZP-be Awolnation koncertre, erre a fejemhez vágták, hogy zenét lehet hallgatni gépről, teljesen felesleges koncertre járni, sőt, ha felhívom skype-on az illetőt, még társasági életet is élhetek műélvezet közben. Vicc.
Szerintem ennél még az is jobb volt, amikor sörözgetni jártunk el év közben. Az se volt "mintagyerek" dolog, de sok mindenkit megismertünk a kiruccanásaink során, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak, és remekül éreztük magunkat. Sajnos ezt eldobta magától minden "barátom".
Egész nap megy a Facebook, a Twitter, az Instagram. Csak azért járnak napra, hogy barnuljanak, és új fotókat készítsenek.
Sok szülő ahelyett, hogy azt mondaná ez nem helyes, jó lenne ha elmenne a gyerek valahová, inkább örül, hogy csöndben üldögél a telefon/gép mellett a gyerkőc.
Aztán ha bűntudata van amiatt, hogy a gyerek szociális élete kimerül a Facebookon ülés, és a WoW közben TS-ezésben, akkor erőltetett programokra viszi, pl. piknikezni, túrázni, amihez rohadtul nincs kedve egy átlag tinédzsernek.
Nem a technika fejlődése a probléma, hanem az elkúrt nevelés, a gyerekek rossz értékrendje.
Nem vágynak arra, hogy olyan tapasztalatokat szerezzenek, amiknek nincs köze a számítógéphez, vagy valamelyik trendi közösségi oldalhoz, sokkal nagyobb örömet okoz nekik a Facebookra kipostolni a szokásos szerelmes idézeteket, új képet feltölteni, vagy az új nyári trend: Állapotfrissítés: "Unatkozom : \ "
És ha én "papolok" az értékrendről, akkor már hihetetlenül nagy gáz van. :)
Első sorban azt kérem, ne általánosítsunk!
Minden generációnak meg van a dilije. Régebben az verte ki a biztosítékot, most meg amaz. Ami régen volt a nagyon durva, azt mi most enyhének nézzük. Mindig is így lesz. S kívánjuk vissza a régi időket, miközben akkor pont azok voltak a megbotránkoztató dolgok!
A mai fiatalság, gép előtt ül, sajnos többségüknek már a helyesírás sem megy rendesen mindig, Facebook-on, Ask.fm-en és ilyeneken vannak fent mert unatkoznak.
S mi történt a világgal? Az hogy egyre jobban fejlődik. S akkor változik is egyben. Más módszerekkel nevelnek, más bajok vannak stb. Mindig lesznek, s sosem fognak eltűnni véglegesen.
Én jelenleg, most már a hatodik ilyen kérdést válaszolom meg. Ha ennyire tudni szeretnéd írd be a keresésbe, és lesz még egy-két számtalan ilyen feltevés.
S az általánosítással az a nagy problémám, hogy elfelejtettétek a kivételeket.
Nem nagyképűségből mondom, ha annak tűnik elnézést! Viszont én 13 éves vagyok, s bár nekem is van mutogatni valóm, mégsem teszem. Sőt, utálom magam kirakni bármilyen formában. Ügyelek arra hogy jó ízléssel öltözzek. S nem az egész életem bármilyen gép. Igaz, én is sokat ülök ezek előtt, mert egyszerűen én is valamennyire ennek a nemzedéknek a tagja vagyok. Azonban olvasok, rajzolok, a teknőseimmel foglalkozom, s ezek több órán át lefoglalnak. Írok történeteket, s nem feltétlenül a gépen.
Az meg hogy éppenséggel nem hívom le a barátaimat játszani, azért van mert nincs most a környékemen senki, csak a testvérem. Játszani viszont nem tudunk ezek nélkül közösen, mert még egy labda sincs, amit egymásnak rugdoshatnánk.
Ezzel csak azt szeretném bizonyítani, hogy vannak kivételek.
S megint jött egy olyan ember, aki csak diskurálni szeretne erről, s leköpködni ezt a generációt úgy mond, mert ők ilyenek.
Ahogyan említettem, régen más miatt akadtak ki az emberek, s abban a korban az volt a nagy botrány. Azzal pedig ha most itt kibeszéljük nem hiszem, hogy most mindenki meg fog változni akikről erről a téma szólt. Sőt, elkezdik a saját igazukat megerősíteni, s aztán még jobban belemenni. Felesleges veszekedés szerintem. Viszont, ha te ennyire utálod ezt, akkor a saját gyerekedet (aki majd lesz) rendesen meg fogod nevelni.
Ennyit akartam írni.
Választ is adtam és remélhetőleg egy nem olyan sértő véleményt is. :) Ha igen, bocsánat.
13/L
"Minden generációnak meg van a dilije. Régebben az verte ki a biztosítékot, most meg amaz. Ami régen volt a nagyon durva, azt mi most enyhének nézzük. Mindig is így lesz. S kívánjuk vissza a régi időket, miközben akkor pont azok voltak a megbotránkoztató dolgok! "
Pontosan így van!! Én 40 vagyok, az én gyerekkoromban is ki voltak akadva a felnőttek, hogy mi lesz így velünk, de az ő nagyszüleik meg rájuk voltak kiakadva.
Nekem nem volt tabletem 12 évesen (lévén fel sem találták), de már ment a jajongás, hogy úristentamagocsi, jajdeszörnyű Barbiebaba, "bezzeg az én időmben" az iskolában körmöst kaptam meg palatáblára írtam, nem csicsás füzetekbe....
Azt is érdemes végiggondolni, hogy ki is szülte és nevelte fel ezt az "elcs.szett generációt" amire most köpködünk? Érdekes, az én hasonló korú gyerekeim nem a gép előtt ülnek egész nap (okostelefonjuk az van), mert nekem a gyereknevelés nem azt jelenti, hogy kussoljanak, hanem foglalkozom is velük. A középkorban egyes szülők ópiumot adtak a babájuknak, vagy falun pálinkás kenyeret hogy kussoljanak és ne zavarják a felnőtteket, amikor nagyobbak lettek (7-8 évesek) zavarták őket a p...ba dolgozni, most tabletet nyomnak a kezükbe, hogy nyugi legyen... Melyik a rosszabb?
"A kisbabákat születésük után olyan szorosan bepólyázták, ahogy csak tudták. Nemcsak hogy a kezüket-lábukat nem mozgathatták, hanem gyakran a tüdejüket is elszorították, így szinte félájult állapotban „szép csendben” voltak. XVI. századtól aztán ennél lazábbá vált a babák pólyája, de mellette gyakran a szülők különféle szereket, alkoholt, ópiumot adtak csecsemőjüknek, mert így az nem zavarta őket sem napi munkálkodásukban, sem éjszakai pihenésükben."
A világ folyton változik, fejlődik. Én sem tapsikolok, hogy néhányan a facebookon élik az életüket, de akinek ez probléma, az vegyen már elő egy történelem könyvet.
Mit csináltak régen a gyerekek? Kaptak szoptatós dajkát a módosabbak, esetleg 3 évesen húzhattak a határba libát őrizni a szegények, paraszti családokban egy ágyban aludt az egész család, de akár hétvégi szórakozás lehetett egy kivégzés...
Aztán mehettek a lányok ahhoz férjhez, akit kinézett nekik a család.
"Környezetének jóindulatú, de felületes érzelmei vették körül: mulattak rajta, vagy úgy kényeztették, mint egy kis állatot, de senki sem csinált gondot magának abból, ha a gyermeke meghalt. Hamarosan egy másik jövevény foglalta el a helyét"
"A gyermekek élete hétéves korukban alapvetõen megváltozott. Általában elküldték õket otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy valamely más házhoz tanulni."
"Egy 1780-as párizsi becslés szerint a városban 21 ezer gyermek született, ebből 17 ezret küldtek vidékre szoptatós dajkához, 2-3 ezret lelencházba adtak, kb. 700-nak otthon volt dajkája, és csak mintegy 700-at szoptatott az édesanyja. A lepasszolt kisbabák korán haltak, hiszen gyakran nem jutott mindnek elég tej, és nem is törődtek velük"
"Az emberiség történetének korai szakaszában a gyermekölést egyfajta születésszabályozási eszközként gyakorolták. "
Javaslom a 11-oldaltól olvasni..
... és akkor panaszkodunk, hogy a gyereknek tablet van a kezében...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!