Mitol lehet ez a viselkedes?

UGYANEZ VAN VELEM!!!!!!!!!

Nagyon nehéz ezeket kezelni én sokszor nem tudom... Hogy mitől lehet? - lehet alapjáraton érzékenyebbnek születtél, vagy valami történt amit nem bírsz megemészteni... vagy túl sok cukrosat eszel és koffeint fogyasztasz (nem viccelek ezek is válthatnak ki hangulat ingadozást).

Nem tudom meddig jutottál el az állapotban... Nekem ugyanez van, egy kis irónia és sírok, nekem ez az öncsonkításig fejlődött - verem és vagdosom magam. (Dilisnek hangzik) és sokszor nem bírok felkelni az ágyból és órákig sírok aztán meg túlzottan boldog vagyok, nagyon könnyen sértődök.

Ezeket leírva megpróbálok magamból kiindulva tanácsot adni;

- Keress valami elfoglaltságot amit csak és kizárólag azért csinálsz, hogy ezt levezesd... Én pl írok és a legnagyobb bajaimat hogy túléljem, az írás segített. (De pl lehet ez sport, festészet, munka, bármi)

- Ha megsértődsz eszedbe ne jusson kimutatni; az emberek ezt támadásnak fogják Tőled venni, egy idő után már nem mernek Veled beszélgetni, mert félnek, hogy megint megsértenek, stb. Próbáld meg ezeket magadban tartani ilyenkor... Hidd el, sokkal jobb az, hogy a hirtelen feltámadó bánatot vagy dühöt teljesen mélyen elfojtod magadban és amikor tudod, valahogy kiadod egy olyan formában, amiről csak TE tudsz, mint hogy ezzel tönkretedd a szociális életed.

- Kényeztesd el magad. A legtöbb ilyen eseteknél az szopkott lenni a probléma, hogy azért félünk másoktól, mert saját magunkat nem szeretjük, vagy csak simán nem bízunk saját magunkban. Ezért is van az, hogy az irónián már sírunk, mert ilyenkor haragszunk magunkra; amúgy is röhelyesnek tartjuk a lelkünket és mérgesek vagyunk a lelkünkre, hogy miatta vagyunk kívülállók... De meg kell értened, hogy életedben nem a többiek a legfontosabbak, hanem csakis TE, ezért, sz... le a többieket (már bocsi a kifejezésért) és csak magadat tartsd a középpontba és mindig csak úgy cselekedj, hogy elsősorban Téged tegyen boldoggá. Legyél egoista. Egy idő után azt veszed majd észre hogy nem érdekel mások mit mondanak mert nem értük élsz haneem magadért.

- NE menj pszichológushoz. Ezek időleges dolgok; mint írtad, egyszer jó a kedved egyszer nem - és hát doki ezt nem tudja megjósolni hogy mikor lesz jó kedved meg mikor rossz és lehet néha fölöslegesnek érzed majd... Meg a másik, hogy pszichológusokról mindenki azt hiszi, azért vannak, hogy a kis lelki szemetesládájuk legyen; de ők is dokik. Ugyanúgy ahogy a fogászatra sem azért mész be hogy sírj 3 órát hogy fáj a fogad... hanem kihúzzák... Ugyanúgy a biszchológusnak is az a feladata hogy meggyógyítson és nem az hogy azt nézze ahogy fuldokolsza mély vízben... És hát ezért nagyon csalódik az ember általában bennük, mert úgy érzik, nem azt kapják amiért mentek. Meg a harmadik hogy, amikor jobban leszel és pont megerősítés kéne, a pszichológusok olyankor a legalkalmatlanabbak; amikor érzed hogy látod a fényt és van kiút, akkor jönnek azzal a dumával hogy könnyen vissza fogsz esni meg nem gyógyultál meg...

Szóval pont ez az a helyzet amikor NEM szabad pszichológust felkeresni (tudom milyen ez, szívesen beszélgetnél és akarsz valakit aki megsajnál és energiával feltölt vígasztalással és melletted van)

Hát tudom, ezek nem végleges megoldások, csak ideiglenesek... sajnos én már évek óta szenvedek ebben. De amikor betartom ezeket amiket fent írtam, nagyon jól érzem magam. Én sem tudom mi lehetne a jó megoldás, de úgy vagyok vele, ha úgy élek, ahogy leírtam, egy idő után megtanulom szeretni magam és nem annak szentelni az életem hogy mások öröméért éljek és a saját lelkem igényeit ignoráljam... hanem azért, hogy éljek és boldog legyek.

Sajnos egyre több ember van így. Én azt mondom, ne aggódj, és kitartást. Bocsi hogy nem tudtam rendesen megoldást találni a gondodra, csak akartam, hogy tudd, nem vagy egyedül és ezért nem kell szégyenkezned. Meg, hátha Neked segítenek ezek a tanácsok.