Mi a tippetek, honnan gyüjtsön az ember energiát, amikor már úgy érzi, nem megy és kezd belesüppedni a depibe?

Igen, pontosan ezt szokta mondogatni egy idösebb ismerösöm.

De szerintem nem teljesen igaz, mert van aki sosem bír onnan, ahová került, felemelkedni... Ès vannak az öngyilkosok. Persze én nem tartok itt, csak mint tényt szoktam neki mondogatni, hogy csak szerencsés esetben vezet fel felfelé az út.

Valszeg arról lehet szó, hogy baromira kifáradtam és még van jónéhány megoldásra váró problémám.

Ha már a megoldáson gondolkodom, hogy mit is kéne tenni... az már jó, mert az már kifelé vezet, ha nyomasztó is:)))

Ès még azután jön a kivitelezés, ami még nagyon sok munka.

Néha elgondolkodom, mások hogyan gyüjtenek eröt, honnan?

5-ösnek írnám:

Kifelé fordulás - teljesen igaz. De akkor már túl jutottam a nehezén, mert elötte csak görcsölök.

Aztán ténylek kimegyek úszni vagy tempósan sétálni, a természet - bár nem sok van - különösen jó, és akkor elkezdek bízni magamban.

6-osnak mondanám, hogy neki is igaza van.

Èn tényleg magamra szedem a többiek - föleg a családtagok - problémáit, valahogy felelösnek érzem magam értük.

De a barátokért is szoktam tenni. Azt nézem, hogy tudnék segíteni.

Persze ezt ritkán szoktam visszakapni. Akkor derül ki,

mikor nekem is elkelne - ha más nem - egy kis lelki segítség.

Egy idös ismerösöm azt mondta: mások nem is gondolják, hogy neked esetleg segítség vagy biztatás kell. "Mondd meg nekik!"

Dehát nekem se mondta senki, azt az ember érzi ösztönösen.

6-osnak válaszolnék:

Az életem felét már leéltem, elmúltam 40.

Sok mindent megéltem, és teljesítettem is.

Erösnek és bölcsnek kellene már lennem az évek alapján, de nem vagyok az.

Mindig van valami új, ismeretlen helyzet, költözés, új munka, stb...

Ès akkor ahelyett, hogy a már kialakított, régi biztonságot élvezném, mint ahogy gondolom, a többiek teszik, az új követelményeknek kell ismételten megfelelnem.

Ès ez kezd felörölni, azt hiszem.