Mi lehet az oka annak, hogy cikinek tartom a felszabadult/érzelemteli megnyilvánulásokat és en bloc örökké nihilista vagyok?

Arról jutott eszembe, hogy munkahelyen rendszeresen bratyizgatós, mesélgetős beszélgetések zajlanak (család, barátnő, hű se kellemes idő volt stb) és ezeket mindent kínosként élem meg.

Egy jót sosem mosolygok az emberekre, mert egyrészt nulla kötődésem van hozzájuk másrészt cikinek tartom az érzéseimet kinyilvánítani. Legtöbbször rosszul is vagyok tőlük és kerülöm őket ha lehet, barátaim sincsenek. Semmilyen téma nem érdekel max a foci és politika, de arról sem tudok lelkesedéssel beszélni max csak tőmondatokban.

Ha valaki elkezd velem jópofizni kényelmetlenül érzem magam és először "ühümözök" majd inkább a telefonomba bújok, hogy érezze én itt semmit nem akarok.

Akkor van egy kutyám akit a mai napig nem merek felszabadultan a nevén szólítani, mert cikinek tartom ha a szomszéd meghallja.

Azt is cikinek tartom ha más gyerekét kell meglátogatni vagy megkérdezni hogy vannak. Buliktól is irtózom, mert feszengek ha táncolni kéne. Inkább atomrészegre innám magam minthogy táncolva elengedjem magam főleg, hogy ronda alkatom van.

Szóval gőzöm sincs ez milyen probléma és mit kéne változtatnom (ha egyáltalán kellene és nem alapból ilyen kőszívű személyiség vagyok). Szerintetek?