Vannak itt emberek, akik 30 évesen sem költöztek el otthonról, sőt eltartják őket?
"Miért zavar ez egyébként sokakat, hogy ki mikor hol?"
Mert házmestertempó. Időnként fülembejutnak olyan pletykák, hogy a hajam égnek áll. Én 30 felett is a szüleimmel élek, egymást tartjuk el. Ez van, ha valaki elkártyázom a családi vagyont típus. Valaki nem tud mit kezdeni a jóllét helyébe lépett jóléttel. Nem elírás, nagyon nem ugyanaz a kettő. A legidősebbeknek talán még ismerős lehet, hogyan működik egy közösség. A fiataloknak meg sok sikert kívánok a versenyzéshez.
Mert egy egészséges, érett felnőtt ember nem akar a szüleivel együtt élni, a saját életét akarja kialakítani, önállóan, nem gyerekszerepbe visszanyomva.
Akárhogy tekergerjük a témát, ez a szoros fizikai kötődés ennyi idősen nem normális. És sokszor a háttérben egy szorongó szülő áll, aki képtelen elengedni a gyerkőcöt, bűntudatot kelt benne stb.
Általánosítás.
Nálunk közös érdekeltség volt, anyagilag egyikünk sem tudott volna önállóan élni egy ideig, már tiniként megkaptam a nagyobb helyet, párom is ide jött, majd egy idő után kocka fordultával én láttam el anyumat. Nem tudtam volna lelépni, de nem is volt nálam égető szükség vagy kényszer. Igaz lehet, hogy ez nagyon ritka. Majd most már "egyedül" kell helytállnom és működik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!