Fiúk ti hány évesen költöztetek el otthonról, vagy mikor terveztek elköltözni a szülőktől?
Ez elsősorban pénz kérdése, ahogy korábban írták. Illetve össz családi mentalitásé is.
Az akadékoskodó, energiavámpír, retardált szülők, akik állandóan azzal vannak elfoglalva, hogy kinek a háza, kinek az asztala, kinek a házirendje és stb, az ilyenektől el kell szépen köszönni és a saját életet élni.
De nem minden szülő ilyen. Nálunk anno a szüleim inkább afféle jó barátok voltak, mint fölényeskedők, mi kicsit úgy éltünk, mint az Ewing család a Dallas című sorozatban, hogy a vidéki birtok ami állt egy dupla telekből, egy nagy és egy kisebb családi házból, a nagy az kétlakásos volt, így a szülői generáció, a tesómék és mi is tudtunk egymás háborgatása nélkül élni. A cég, amiből élt a család, az is közös volt. És nem voltunk retardáltak hálistennek, sokkal több előnye volt, mint hátránya a dolognak. Ja és hiába voltunk már vén lovak a tesómmal, amikor úgy hozta az élet, simán tudtunk önállósodni is. Ma én egyedül élek, a húgom párkapcsolatban, a szülők már nem élnek, a cég sincs már meg. De szép idők voltak anno azok. Nekem jobban tetszett, mint ez a megfeleléskényszeres, meg egymás agyáramenő albérletesdi és fejhezvagdosósdi, ami sok családban megfigyelhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!