Voltál már olyan társaságban, ahol nagyon rosszul érezted magad?

Nincsenek jo emlékeim a közöséggekkel vegig vehetjük az összeset óvodai, iskolai, középiskolai munkahelyi, családi. Mindhez kötnek feldolgozatlan traumák.

A roszindulatú pletykák, el nem fogadás, elutasítástól kezdve bántalmazás mindenformájáig, zaklatásig.

Igen nincs a közöséggekkel jó kapcsolatom. Ha több ember van egy szobában mint 3-4 énrám rámtör a szorongás és pánik.

Sokszor nem tudtam kilépni helyzetekből és biztospont is sokszor csak én voltam magamnak. Most már menekülnék mindenhonnam.

De rá kell jönnöm, hogy nem csinálhatom ezt tovább és nekem kell változtatnom,hogy az életem is változzon, hogy egyszer ne okozzanak olyan dolgok gondot ami másnak 1-2re megy. Néha én is kicsit irigylem azokat az embereket akiknek látszólag annyira könnyen megy és nezek rájuk csillogó szemmel. De sajnos ez nem olyan dolog ami 1ről a kettőre megváltozik, mert ez hosszan elhúzódó dolog volt ami kialakult és hosszú menet lesz mire egyszer talán kicsit megkönyebbülök.

Szerintem ez része az életnek, volt ilyen, persze.

Mondjuk volt a feleségemnek egy igazi pofázógép barátnője, a feleségem meg tipikus konfliktuskerülő, kiváló hallgatósága az ilyeneknek. Egyszer random összefutottunk vele és a gyerekeivel. Még én is tök megörültem neki, mert amúgy nem rossz arc, de kb 5 perc múlva teljesen kisajátította a feleségemet, és végtelenítve fosta a szót, a feleségem meg zavarodottan hümmögött, bólogatott. Annyira felb.sztam magam rajtuk, hogy egyetlen szó nélkül felálltam, és elhúztam a p.csába.

Az nem zavart volna, ha valami hatalmasat beszélgetnek, elfoglalom magam, érezzék jól magukat. De az, hogy puszta konfliktuskerülésből megengedi egy külső embernek, hogy a saját kénye kedvére használja, engem kiszorítson, a családi délutánt meg ellopja, azon még most is úgy felb.szom magam, hogy elképesztő. Arról nem is beszélve, hogy ha leállítom a nőt, akkor majd hazafelé hallgatom, hogy talán lehettem volna finomabb, ahogy korábban többször is.

De nem egyszer fordult elő olyan, hogy az öregek kezdtek el úgy politizálni egy-egy családi összejövetelen, hogy felálltam, és megmondtam, hogy én ezt nem bírom, lelépek. Egyszer, a saját születésnapomon felálltam, és azt kértem tőlük szülinapomra fennhangon, aznap senki ne szapulja az EU-t, meg a Nyugatot. Dicséretükre: megkaptam.

Volt egy ilyen munkahelyem. Minden nap bunkóztak. Direkt más néven szólítottak. Mondtam hogy xy vagyok amúgy. "És szerinted érdekel valakit hogy hogy hívnak?"

Két vagy három pasi volt bent, 40-50 évesek, én kb 18. Olyan jót röhögtek. Még most 30 évesen is tisztán emlékszek és elfog tőle a gyűlölet.

Kitöröltem a gépből az aznapi munkámat és hazamentem szó nêlkül, emailben felmondtam.

Nekem egy sportegyesületben volt ilyen "élményem". Rajtam kívül pár másik lányt hagytak ki egy "közös" chat csoportból, amire közben állandóan hivatkoztak. Amikor 2x megkérdeztem, bevennének-e, nem válaszoltak, vagy hirtelen témát váltottak.

Nekik megvoltak a belsős poénok, együtt eljárkáltak ide-oda, de olyan is volt, hogy aktívan éreztették, hogy nem vagyok odavaló. Ki is röhögtek többször, majd a fülem hallatára beszéltek ki, többször is.

Akkor telt be a pohár, amikor az edző is felvette irányomba azt a stílust, úgy kezdett viselkedni, mint a többiek, akikről előtte írtam.