Mitől függ, hogy valaki hogyan kezeli a konfliktusokat és a sérelmeit?

Szerintem is leginkább attól függ, hogy milyen szülei voltak és ők hogyan kezelték vele szemben a konfliktusokat. Pl. én hiába születtem alapvetően erős személyiségnek, anyám elég akaratos és önző volt, minden vita/veszekedés azzal kellett záruljon, hogy neki van igaza és kész. Ezzel én azt tanultam meg, hogy teljesen értelmetlen beleállni vitákba, mert azonkívül, hogy ordibálunk egymással egy jót, semmi értelmes foganatja nem lesz. Konfliktust indítani én épp ezért szinte soha nem is szoktam, csak ha nagyon muszáj, inkább magamban puffogok vagy átgondolom először 60x, hogy felhozzam-e a témát. Dolgozok azon, hogy könnyebben kiadjam magamból a dolgokat, de ez egy hosszú és nehéz folyamat.

Ezzel szemben egyik barátnőm meg a másik véglet, ott ő volt a kisfőnök gyerekkorában, nyugodtan ordibálhatott is a szüleivel, nem szóltak rá. Ő hogyan kezeli a konfliktusokat? Azonnal robban, mint egy bomba és leüvölti a másik fejét. Ez sem jobb, mint elnyomni magunkban vagy békésen megbeszélni, de jól érzékelhető, hogy otthonról hozza ő is a mintát.

"Mitől függ, hogy valaki hogyan kezeli a konfliktusokat és a sérelmeit?" Alapvetően az üss vagy fuss van az emberekbe kondicionálva, de ez a két véglet félrevezető. Aki nem keres más válaszokat, nem is talál.

"Szerintetek mi befolyásolja ezt?" Azon felül, amit már az előttem hozzászólók okosan leírtak (fel is pontoztam őket érte) az egyén döntése az, ami befolyásolja a választ. Elsődleges kérdés: mekkora válasz-eszközkészletet hoztam magamnak össze az évek alatt? Tudom-e ezen készlet darabjait adekvátan használni? Melyik a -mondjuk így- hozzám méltó válasz?

"Hogy valaki igyekszik békés úton rendezni, kerüli a viszályt, vagy beleáll határozottan, visszatámad, vagy védekező állásba helyezkedik?" Az elkerüléshez kell helyzetfelismerés, kell, hogy gyorsan kapcsolj, cserébe viszont kevés energiát visz el. A békés úton rendezéshez kell az asszertivitás, az szerencsére tanulható. A visszatámadás csak látszólagos megoldás, a p*csméregetésbe a kisp*csűek szoktak beszállni. A védekezés elfogadható, ha látod, h a támadód viselkedésének maladaptív oka van.

"Melyik a leghatékonyabb, leghatásosabb konfliktuskezelési stratégia?" A tapasztalatom szerit az asszertivitás.

"Ez egy adottság, tanulható?" Tanulható. "Te milyen kommunikációt alkalmazol általában?" Ezt.

"Illetve mitől függ, hogy valaki nagyvonalúan eltekint a sérelmeitől, vagy megtorolja azt és bosszút áll?" A személyiség fejlettségén múlik az egész. Mondok 3 példát:

1. a legtöbb "támadás" egyáltalán nem támadás. Ha valamit megélhetek akár támadásként akár nem-támadásként is, akkor miért is támadásként fogjam fel? Csak rajtam múlik az értelmezés,

2. az egész "kinek van igaza"-hozzáállás kb. 12-13 éves korig jellemző az emberre, e kor felett már retrográd viselkedésforma. Ha látod, hogy vki "kinek van igaza"-alapon áll, beszélj a benne élő, sértett gyerekhez,

3. az emberek nagy része tudattalanul a saját játszmájába akar belecsalogatni. Rajtad múlik, belesétálsz-e. Ha igen, máris a játszma szabályai érvényesek rátok.

Persze több példa is van, de majd kikeresed ezeket okos könyvekből. Már ha érdekel a dolog.

Jó tanulást!