A tapintatosság ma erény vagy sem? Ha ismersz tapintatos embert, ő mit vált ki a környezetéből, amikor ez a tulajdonsága előjön?

Az csak egy plusz.

Ha amúgy nem kedvelnek, nem vagy közkedvelt, nem vagy szimpatikus, nem tetszel, akkor lehetsz bármennyire tapintatos senkit nem fog érdekelni.

Ez a vicc jut róla eszembe: "Még mennyi időm van hátra, doktor úr? - Olvasta már a Háború és békét? - Nem, még nem. - Akkor már ne kezdjen bele!"

Inkább azt a látszatot kelti néha, hogy az illető nem egyenes ember. Mismásol, nem meri kimondani a teljes igazságot, még félreértéshez is vezethet. A másik oldalon pedig, akinek fáj az igazság, az az adott ténnyel nem bír szembesülni, és ezen nem segít, ha más köntösben kapja meg. Én szeretem, ha megtisztelnek az őszinteséggel, inkább mondja ki, mint hogy nekem kelljen kihámoznom, hogy hogy értette.

Attól függ, milyen értelemben tapintatos valaki.

Én abból a szempontból pl. nem vagyok tapintatos, hogy a véleményemet, ha nem is kőkeményen, de egyenesen megmondom. Volt már ebből sértődés, de nem érdekel. Utálom megjátszani magam, és úgyis látszik előbb-utóbb, hogy nem vagyok őszinte. Kissé finomodtam talán az elmúlt időkben, de az alaptermészetem nem változott.

Ellenben igyekszem tapintatos lenni abban a tekintetben, hogy nem kérdezek bele valakinek a magánéletébe gátlástalanul, ha látom, hogy valami „nem szokványos" dolog van a magánéletében, vagy olyan, ami fájhat neki. Ha el ís kezd mesélni valaki ilyen dolgokat egy ártatlan kérdés után, akkor is elnézést kérek, ha látom, hogy nehéz téma lehet neki, és jelzem, hogy nem akartam tolakodó lenni.

Szerintem tehát nem minden esetben erény a tapintatosság, ha hazudunk azért, hogy a másik nehogy a valós véleményünkkel szembesüljön, mert mi van, ha megsértődik, az szerintem hosszú távon belül sokkal rombolóbb, mint az esetleges konfliktusok, amiket egy szókimondó (≠ bunkó) ember valószínűleg tapasztal.

Ami kapásból eszembe jut, mint tapintatos közlés, az mind olyan szitu, amikor vki mond vmi szépet, hogy megszabaduljon az adott helyzettől, de közben nem mondja ki az igazat. Ez erény? Számomra nem az. Inkább konfliktuskerülés. Nem is feltétlenül a másikra van tekintettel, ő nem akar rossz zsaru lenni.

Tudod tapintatosan közölni, hogy szakítasz valakivel, mert idegesít, vagy ronda? Nem, ilyenkor jön a klasszikus „jobbat érdemelsz”. Pedig igenis van, hogy muszáj szembesíteni vkit a tényekkel.

A másik meg, hogy a fogadó fél lelki állapotán fog múlni, hogy bántónak érez-e vmit és nem kell hozzá bántónak lenned.

Abban egyetértek az előző véleménnyel, hogy lehet tapintatosan viselkedni, de nem gondolom, hogy szavak szintjén a tapintatos közlés az a teljes igazság kimondása lenne.