(Te)hogyan látod??

Nálunk megromlott a kapcsolat a nagynénémmel meg az unokatesóimmal.

Én egyrészt sajnálom, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, de mi is úgy gondoltuk, hogy olyanokra nem érdemes pazarolni az időnket, akik nem érdemlik meg.

Ha valakit én szeretek, de ő nem kér a barátságomból, testvéri szeretetemből, szerelmemből, akkor ez van. Attól még az én érzéseim nem fognak egyhamar változni, lehet, hogy igen, de volt olyan rokonom, akit rajongásig szerettem, ő viszont engem valamiért nem, elfogadtam, hogy ez van, nem erőltettem rá magam, nem kerestem a társaságát, temetésén leróttam a tiszteletem, viszont nem volt bennem az, hogy bárcsak több időt töltöttünk volna együtt, mert hát a lehetőség adott volt, ő nem kérte.

Az, akit úgy illett volna szeretni, mert mondjuk a nagybátyám, de kölcsönösen nem szimpatizáltunk egymással, egyáltalán nem váltott ki belőlem semmilyen érzést, mikor meghalt. A temetésre elmentem, azért, hogy az unokatestvéreimet, akik az apjukat gyászolták, tudjam támogatni, mikor ilyesmin mennek keresztül, de ha pl. nekik nem lett volna fontos, akkor nem megyek.

Ezt a de rövid az élet, meg bár több időt töltöttem velük, csak olyanoknál éreztem, akikkel kölcsönös szeretet és nagyon jó kapcsolat volt, csak úgy alakult, hogy én iskola meg munka miatt messzebbre költöztem, így a találkozások ritkultak. Mikor nagyapám meghalt, 20 éves voltam. 14 éves koromtól éltem kollégiumban, ahonnan csak hétvégén jártam haza, majd 18 éves koromtól Budapesten, ahonnan a távolság meg a tömegközlekedés miatt csak 2-3 havonta egyszer. A szememet kibőgtem a bűntudattól, hogy volt közelebb gimnázium, meg főiskola is, igaz, nem olyan színvonalas, de minden nap beszélhettünk volna, hat éven keresztül! Nagymamám, aki szintén gyászolta (több, mint 50 évig voltak házasok) oldotta fel ezt bennem, azzal, hogy elmondta, hogy minden nap gondolt rám nagyapám, és random szóba hozott, hogy reméli, hogy jól megy a sorom, reméli, hogy rendesen ettem aznap, reméli, hogy kedvesek velem. Illetve előre felkészített a saját halálára azzal, hogy majd ha kapom a telefont, akkor már ne legyen bűntudatom, akkor majd jusson eszembe, hogy ő örül, hogy megragadtam a jobb lehetőséget és jobb életem lesz, mint neki volt, minden nap gondol rám és imádkozik értem, és azt szeretné, hogy csak addig sírjak és gyászoljam, amíg számomra szükséges, de ha a temetése után elmegyek egy táncos szórakozóhelyre a barátaimmal, akkor majd a mennyből örömmel fogja figyelni, ahogy jól érzem magam, mert ő leginkább azt szeretné, ha nem csak az én, hanem az összes hátrahagyott szerette boldog életet élne.