Voltatok olyan helyzetben,mikor azt éreztétek,hogy lelki szemetesládának használ valaki?

Igen.

Ezen az oldalon megismerkedtem egy friss szerelmi bánatban szenvedő lánnyal, én meg egy hasonló helyzetben levő férfi vagyok. A félreértések elkerülése végett: semmi olyasmi nem történt kettőnk között, mivel a hölgy finoman szólva is mentálisan instabil volt, elég komoly Stockholm-szindrómával, és hát emellett nem róla mintázták a hűség szobrát.

Na, ott volt az, hogy ameddig a barátságunk (?) tartott, gyakrolatilag napi szinten, naponta legalább 3-4, de volt, hogy 8-10 órán keresztül az éppen aktuális erőszakos "szerelme" volt a téma. Jellemzően minél erőszakosabb volt vele valaki, annál inkább volt "szerelmes" belé.

Jó, azért nem mindig hallgattam végig az egész napos sirámati, volt, hogy lehaklítottam háttérzajnak, ameddig csináltam a dolgomat, néha 10-20 percenként válaszoltam valamire, de hagytam, hogy mondja a sirámait.

A legnagyobb probléma szerintem az volt, hogy tényleg csak szemetesládának tartott, és bármit mondtam, mintha a falnak beszéltem volna. Nyilván nem köteles a tanácsaimat megfogadni, de hosszabb távon irritáló, hogy siránkozik, sokszor kifejezetten kérte, hogy "segítsek", de kb. egy molylepke is többet megfogadna a tanácsaimból. De a legirritálóbb az volt, hogy amikor megismerkedett valami "csak barát" új kannal, aki mondjuk ha ugyanazt tanácsolta neki, egyből áradozott nekem, hogy XY mennyire jó tanácsokat ad, és mennyire megérti a helyzetét... Aztán egyszer csak elegem lett, és megmondtam neki (mielőtt már kb. 20-szor kértem, hogy legalább egy kis százalékban legyen más téma is, illetve hogy ne csak más random ismerkedős pasasok szavára adjon), hogy nekem erre nincs szükségem.

Olyan volt, hogy ex-kollégával tartottam volna a kapcsolatot, így nem személyes dolgokról hanem munkáról, benti dolgokról volt szó. Pont rossz passzban volt a munkahely, szóval jót nem nagyon tudtam írni. Nálam ha valakinek elmondom, ami bánt, az annyit jelent, hogy megbízom benne, meg ő ismerte is a benti helyzetet. Ő nem nagyon mesélt semmit, azt gondoltam ha én elmondom mi újság, akkor ő sem fog elzárkózni. Nem akartam, hogy lelki szemetesládának érezze magát, meg egyoldalú kommunikációt sem. Felajánlottam, hogy beszéljük meg ezt, de nem sikerült. Meg is szűnt a kapcsolat. Utólag rossz érzés, hogy én sok mindent felfedtem magamból, mert ezt már nem tudom visszavonni.

#2-es: az a hozzáállás, hogy mártírkodok és meghallgatom, de nem azért, mert érdekel az ember vagy amit mond, az számomra olyan segítő helyzetekben fogadható el, ahol pl. az egyik ember mentális/pszichés beteg. De 2 egészséges felnőtt esetében ez nem nemes cselekedet, inkább alá- fölé rendelő és igazságtalan a másikkal szemben, aki joggal hiheti, hogy érdekli a másik felet a mondandója, miközben nem. Nálam a bizalommal való visszaélést is kimeríti.

Igen, gimi végére tette ezt a legjobb barátnőmnek gondolt osztálytársam. Állandóan csak a felnagyított gondjait zúdította rám, ráadásul megkérdezés nélkül. A barátság végére már csakis az ő panaszkodásáról szólt minden. Tanácsot sosem fogadott el, vagy épp meg, szóval semmifajta előrelépés nem volt ilyen téren sosem.

Amikor többedjére szóltam, hogy nekem ez így nem megy, megsértődött, veszekedést generált, amit utána később sem tudunk jól megbeszélni. Ő nyitotta azt az ominózus beszélgetést, de az lett a vége, hogy én lettem mindenért a hibás, majd közöltem, hogy nekem ez nem megy tovább. Aztán ráhagytam, amikor tovább veszekedett.