Mikortól mondhatjuk, hogy egy ember felnőtt? Nem jogi és biológiai értelemben, hanem viselkedés-lélektani és szocializációs értelemben.

32 vagyok. Még nem tapasztaltam, hogy a korosztályomból felnőttnek.lehessen tekinteni bárkit. A mítosz, amit a szüleink és tanáraink ültettek belénk anno... ÁTVERÉS. A „felnőtt” emberek nem tiszteletre méltóak, nem határozottak, nem okosabbak, nem tapasztaltabbak, nem rátermettebbek.

Nagyon rossz volt ez a nevelés, hogy a „nagyokat” jobb és feljebbvalóbb embernek állították ba anno mikor még gyerekek voltunk. Semmi nem igaz belőle.

A jó megoldás számomra az lenne, ha a jövőben mindenkit egyforma emberként kezelnénk, és elfelejtenénk ezt a „felnőttesdit”. Vannak komolyabb emberek, vannak komolytalanabbak, kortól-nemtől-hovatartozástól függetlenül, és egyikük sem felnőttebb a másiknál. Talán csak másabb a személyiségük, más hatások érték, más dolgokat kaptak az élettől... ennyi.

Én szeretnék egy olyan világban élni, ahol az emberek kíváncsiak tudnak lenni egymásra, és nem helyez ránk a társadalom nyomást amiatt, hogy ki még csak.egy buta gyerek, vagy felnőtt, vagy nagyon „tiszteletbeli” öreg. Ne a kor adja meg, hogy kihez hogyan állunk hozzá, hanem az egyén, az ember, a sajátos tulajdonságok.

4 vagyok

azt hozzatennem azert, hogy nagyjabol 16 - 18 eves korra eljut az illeto ami megalapozza a szemelyiseget egy eletre. Kisebb valtozasok lesznek, de sokra nem lehet szamitani, meg nagyra sem. Ez szerintem "neveles" vagy gyerekkori tapasztalatbol jon. Es ~20 eves korra ez abbamarad, elkezd fuggetlenodni stb.

#1:

Ahhoz képest én eddig elég sok infantilisen viselkedő 30-ast és 40-est láttam.

A test, az agy 25 éves korig még fejlődik. Ami benne van és megfoghatatlan, az a halálunkig.

3: nagyon igazad van.

A gyerekkor és a kamaszkor nagyot dob a személyiségfejlődésben, de felnőttként is érik az embert olyan hatások, hogy rájöjjön, hogy a felnőttségnek is vannak fokozatai.