Hogy szokjak le a nasizásról, ételrendelésről?

#1 Szoktam gyümölcsöket, zöldségeket és magvakat nasizni. Csak az a baj, hogy a magvaktól kipattogom. Na meg mennyiség miatt az sem túl fenntartható. Az a baj, hogy egy nekiülésre meg tudok enni másfél kiló gyümölcsöt is.

Az a baj, hogy nálam nem csak a gyakoriság a baj, hanem a mennyiség is. Konkrétan az van nálam, hogy gyakran és sokat.

#6 A naponta azt takarja, hogy háztartási keksz, meg túrórudi heti háromszor. Sokkal korlátozottabb mennyiségben, mint most.

Otthon például kb egyáltalán nem kaptam nasit (Mikulásozáson kívül). Egyedül popcornt kaptam otthon, csak hétvégén, nagyon imádtam, mindig kértem hétvégén, mire egyszercsak anyám ordibálva közölte velem, hogy nincs több popcorn, mert túlságosan szeretem(konkrétan így mondta), aztán soha többé nem volt, amíg gimibe kolis nem lettem. De még ott se volt kb végtelen nasi lehetőségem, mert viszonylag alacsony zsebpénzem volt.

Igazából, ami otthonról jöhet az az, hogy ami finom, azt minél hamarabb meg kell enni, mert el fog fogyni. Például, tartalékolnám a kis Mikuláscsomagom tartalmát egy dobozban, hogy majd szépen beosztom, erre hazamegyek, a kis, teli dobozomban maradt egy cukorka, három pici csoki, mert a faterom egy otthontöltött nap alatt felfalta az egészet és nekem kb nem maradt. Vagy a hétvégi menü mindig akkora adagra volt főzve, hogy több napra elég legyen, ne csak arra az egy étkezésre, és egy csomószor az volt, hogy én egyszer ettem belőle, anyám szintén, másnapra meg nem maradt, mert hát a fater...

Konkrétan csomószor elmondta nekem anyám, hogy addig egyed, amíg van. Ebből volt egy ideig olyan problémám, hogy sokszor hányingerig zabáltam, napi összes étkezésre ugyanazt ettem, ha volt valami főtt étel, amit szeretek, de ez egy nagyon rövid időszak volt. Most, hogy kolis vagyok, nincs az, hogy csinálok mondjuk pörköltet, akkor vacsorára is azt eszem, mert mi van, ha másnapra nem marad, meg nem zabálom magam hányingerig, de így is azt gondolom, hogy nagyok az adagok.

"Nekem kicsit zavaros, hogy gyerekkorodban miből maradtál ki, amit most be akarsz pótolni. Abból, hogy beüljetek étterembe enni?"

Például a kontroll hiányzott, hogy magamnak választhassam ki a nasit, vagy, hogy az idejét eldönthessem, hogy mikor szeretném, ne csak reggel a suliba menet, amikor a nagyim jön.

De az étterembe menés is. Soha nem mentünk szülőkkel. Sulis kirándulásokon meg, ha bementünk egy mekibe, akkor én voltam a ciki gyerek, akinek fingja nincs, hogy mit akar, rendel valami fura új izét, ami épp ki van rakva nagyba, mert amúgy nem tudja, hogy mi van. Más meg aki évi egyszer volt szülőkkel, az tudja, hogy mit akar. Gimiben is az volt, hogy szégyelltem elmenni közösen kajálni a barátokkal bárhová is(tipik gyorskajáldák, olcsó kínai kajáldák), mert nem tudom, hogy mit akarok, és tök kínos, hogy ha odamenet valaki a társaságból megkérdezi, hogy "na és te mit fogsz enni?", akkor arra nem tudok mit mondani, vagy ha mondok valamit, amit valaki mondott már előttem. Bennem ez egy elég komoly szorongást okozott akkor.

Kivizsgálásokon voltam az elmúlt 3 hónapban, de azon kívül, hogy sok lépcsőzés (3 emelet) után durván fáj a jobb térdem, semmi bajom nincs. Meg nehezítő tényező, hogy ha a külsőmre gondolok, akkor amúgy amióta nem bsztat senki(általános iskolai csúfolódás), hogy ronda vagyok, azóta nem érzem magam rosszul a külsőm miatt. Arra gondolok, hogy igazából a mostani alkatommal is tudok jól kinézni.

Jelenleg ha lefogynék, abban csak annyit látok, hogy könnyebb lenne ruhákat találni a turiban, ami jó rám, mert amúgy nincsenek súlyos, az életemet megnehezítő gondjaim. Csak ugye nem akarom megvárni, hogy legyenek, viszont nagyon nehezen gondolkodom egy hétnél hosszabb távlatokban. Pl hétvégén, gondolkodom, hogy most üljek le rajzolni/sorozatozni/játszani/hobbiból olvasni, vagy üljek le rendszerezni a vázlataim, hogy majd a vizsgaidőszakban könnyebb legyen, akkor simán választom azt, ami akkor épp boldoggá tenne, és utólag, amikor már helyzet van, akkor idegeskedem, hogy miért nem csináltam azt, ami hosszútávon jobb lett volna nekem.

Azzal, hogy sétáljak, nincs gondom, gyakorlatilag mindig sétálok, kivéve, ha késésben vagyok. Reggel besétálok az egyetemre, koliba visszasétálok(ez fél óra), gyalog megyek bevásárolni (ami kétszer egy óra), a két órástesi után is vissza sétálok a koliba. Hétvégente sétáltatom a menhelyi kutyákat. Csak akkor tömegközlekedem, ha lyukas órába megyek valahová. Csak ez a séta kevés. Az állóképességem jobb lett az egy évvel ezelőttihez képest, de fogyni nem fogytam.