Hány embernek vagytok fontosak? Vagy eleve ezt min méritek le?

Nagyon kevés, talán annyi, mint neked. A legfontosabb ember, aki bármit megtenne értem és mindig itt van mellettem, a párom. Édesanyámra is számíthatok és érdekli mi van velem. A nővéremben már nem vagyok ennyire biztos. És itt szerintem be is fejeződött a számolás.

Vannak távoli barátaim, de eleve nem vagyok nagy társasági ember, ezért a szoros emberi kapcsolatok sem jellemzőek rám. Én bőven megelégszem azzal, hogy néha ráírunk egymásra messengeren vagy nagy ritkán beszélünk telefonon. Ha összefutunk az utcán, akkor örülünk egymásnak, beszélünk pár mondatot, de ha bajban lennék, eszembe sem jutna megkeresni egyiket sem. És szerintem ők is így vannak vele. Inkább nevezném őket jó ismerősnek, mint barátnak. Talán, akit még megemlítenék, az anyósom, nagyon szeret engem és ez bizony jól esik, én is szeretem őt, de vele viszont nagyon messze lakunk egymástól.

Eleve úgy nevelkedtem fel, hogy nálunk nem volt divat az ölelés, puszi, közös programok. Főleg apám részéről, aki magasról sz*rt a fejünkre, csak a kocsma és a nők kötötték le. Anyám igyekezett, ahogyan tudott, de őt is rendesen megtépázta az élet, így lelkileg sosem volt erős, ezáltal a gyerekeinek sem tudott olyan közeget teremteni, ahol egészséges lelkületű felnőtté válhattunk volna. Apám agressziója és a három műszakos meló a gyárban nem könnyítette meg a családi kötődés létrejöttét.

Fentiek miatt mindig is magamnak való voltam és a párkapcsolatomon kívül nem is nagyon igénylek más társaságot. Rajta sem csüngök folyamatosan, jól elvagyok egymagamban; ha úgy alakul, hogy több napig egyedül vagyok itthon. Ezt szoktam meg, a szobámban ültem egész gyerekkoromban és elvoltam a magam világában.

43/N

4-5 ilyen barátom van, ezek 15-22 éves barátságok. Nem kell agyalnom azon, hogy mennyire vagyunk fontosak egymásnak, mert nagyon sok mindenen átmentünk már együtt, a kapcsolatunk túlélt eddig minden változást, távolságot, új életszakaszt, több krízist mindannyiunk életében. Nem vagyunk napi kapcsolatban, nem találkozunk minden héten mint 20 évesen, de továbbra is bízunk egymásban, keressük a lehetőséget közös programokra, szakítunk időt egymásra és amikor kell, támaszkodunk egymásra.

Nagyon hálás vagyok ezekért a barátságokért, nem adnám őket semmiért.

A szüleimen kívül, talán 2-3 barátnak, illetve munkában még további pár embernek.

A legjobb barátnőmnek mindenképp, mivel az egy 12 éves barátság, és már sokszor bebizonyosodott, hogy komolyan fontosak vagyunk egymásnak.