Miért van minden korban egy olyan réteg, aki szerint “régen minden szebb volt”?

Itt most NEM arra gondolok, amikor valaki a saját fiatalkora után ácsingózik, mert az tökéletesen megmagyarázható neuropszichológiailag.

Arra gondolok, amikor emberek régebbi korok után sóvárognak, amikor még nem éltek, legyen az az ókor, a 19. század vagy akár a 80-as évek. Persze hangsúlyoznám, hogy ezt a kulturális dolgokra értem, tehát pl. zene, irodalom, öltözködés, építészet, tehát tegyük félre azt, hogy mennyire volt fejlett az egészségügy, kinek milyen jogai voltak, stb.

Miért van minden korban csomó ember, aki úgy érzi, “rossz generáció szülötte”, a klasszikus irodalmat jobban élvezi, stb.? Ha beolvasunk egy régebbi szövegbe, ez mindenhol jelen van, már az ókorban is arról álmodoztak, hogy bezzeg 100 éve mennyivel színvonalasabb volt a költészet és hasonlók. Ez egy kicsit kiábrándító, nem tudom elképzelni mondjuk, hogy 100 év múlva emberek tömegei romantizálják a mostani világunkat. Az se tűnik logikusnak a szememben, hogy miért nem úgy vagyunk beprogramozva, hogy mindenki a saját életét/világát/korát élje meg a legotthonosobbnak/legönazonosabbnak. Nem az lenne az emberi agy optimális működése, ha mindenki azt tartaná helyesnek/élvezetesnek, ahol van, nem egy “visszamaradottabb” történelmi kort?