Hogy tanultátok meg elfogadni magatokat?

A belső tulajdonságaim elfogadásán sikeresen túlvagyok. (Ha bárkinek is jó tanács lehet, akkor leírom, hogy mindezt egy hullámvölgyekkel teli út végállomásaként sikerült elérnem, de hiszem, hogy valódi végállomás sosincs, hiszen mindig változunk. Tehát, egy kis önismeret során arra jutottam, hogy bizonyos szintig tudom kontrollálni azt, hogy egyes helyzetekben, bizonyos történésekre hogyan reagálok és milyen a gondolkodásmódom, viszont ha folyamatosan az ellen ágálok, amilyen vagyok, akkor a hátralévő életemet konstans harcban fogom leélni magammal, nulla öröm lesz az életemben, így elfogadtam, hogy ilyen vagyok. Nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is kell. Zárójel vége.) A külső tulajdonságaimmal való megbékélésem azonban nagyobb falatnak tűnik. A saját valóságérzékelésemben jelenleg senkinek nem tetszem; gyerekes arcvonásaim vannak (nagy szem, pici orr), amit általában az idősebbek szoktak megdicsérni, de lássuk be, fiatalként nem ennek a generációnak való tetszés a célom. Hosszas tanakodás után arra jutottam, hogy igen, lehet változtatni a megjelenésen öltözékkel, sminkkel (ezeken már mind túlvagyok), de talán a leghatásosabb és legtitkosabb fegyver az önmagam elfogadása lenne, hiszen az kihatna a kisugárzásomra is. Egy mosolygós, kellemesen magabiztos ember szeretnék lenni, de jelenleg ennek a maximális ellentettje vagyok. Önbizalom híján vagyok, folyamatosan harcolok a külső jegyeimmel, szörnyű, de össze is szoktam hasonlítani magam másokkal, hogy ők mennyivel szebbek. Ez nem jó. Szeretnék változtatni, de eddig sikertelennek bizonyul a technika, miszerint minden reggel közlöm magammal, hogy milyen világszépe vagyok. Mit tanácsoltok, hogy legyek úrrá a saját gondolataim felett és érezzem magam szépnek & magabiztosnak?