Aki nem fogadja el magát az előbb utóbb depressziós esetleg öngyilkos lesz?

Talán ha magaddal foglalkoznál és nem a gyülölet beszélne belőled, hanem megtapasztalnád azokat a dolgokat amik neked örömet okoznak az segít.

Mert a gyűlölet ha nem is depresszióssá, de elkeseredett emberré tesz téged

A gonosz fogságában vagy.

Ne ítélkezz, bocsáss meg magadnak, és másoknak is.

Higgy Istenben, imádkozz Istenhez, kövesd Jézus Krisztus szavait, és olvasd az Újszövetséget. Abban le van írva, ami a boldogsághoz kell. Ha nem érted, imádkozz Istenhez, és kérd tőle, hogy értsd meg.

Imádkozni kell, hogy szabadítson meg a gonosz fogságából, és legyél újra boldog.

Mint olyasvalaki, aki szintén ebben a cipőben jár, én annyit tudok mondani, hogy így valóban nem lehet élni. Én is ezerrel keresek kapaszkodókat, amikbe meg tudok támaszkodni, de semelyik se tart tovább pár hónapnál.

Keress, találj ki valamit, amit szívesen csinálsz és foglalkozz azzal. Foglald le magad és vagy jobb lesz egyszer, vagy nem, de a lényeg, hogy el legyél valamivel.

Kérdező, én is hasonló cipőben járok mint te, kis gyerekkoromban oviban meg suliban magányos voltam egész végig amíg jártam iskolában,magam voltam bántottak engem kiközösítetek, nem volt senki se aki kiállt volna éltem és továbbiakban nem barátkoztam , gyerekként voltak unoka testvéreim akik mindegyik más máshol laknak és ők voltak a barátaim de sajnos teltek az évek mindengyiknek megváltozott a sorsa, én hiába tartottam a kapcsolatot velek, lese szarnak magasrol nem járnak hozzám nem írnak neten nem vagyok fontos nekik mindig kifogásokat kerestek évekig én belefáradtam nem írtam többet nekik nemis jártam már hozzájuk látogatóban, 15 16 éves korom óta depressziós vagyok,a napjaim ugyan azok alig csinálok valamit otthon, legtöbb napom unalom, nem járok közösségben mert félénk vagyok és attól tartok hogy csalódnom kell a barátságokban meg a szerelemben újra mint a unoka testvéreimben is csalódtam, a környezetem vidéken olyanok vannak akik kihasználják az embert nem fogadják el az embert és tudom mert jártam közösségben, úgy hogy életképtelen lettem és magányos, nagyszüleim házában élek meg a szüleim, a problémáimhoz a szüleim vannak legjobban közel akik melletem állnak de valamilyen szinten mégis magányos vagyok, nagyszülők már más tészta ők nem olyan megértőek úgy hogy nemis szoktam mesélni semmit magamról, pszichológus is járok évente háromszor jól orvos tudja is rólam a problémákat megértő, de egyik orvos se nem tud mit csinálni azzal ha egy páciensnek nincs barátja vagy barátnő attól a páciens ugyan úgy magányos marad, nem minden esetben tud segíteni az orvos a pácienseknek, olyan végképp nem létezik hogy minden pácienseknek meg lehet oldani a problémáit nem minden esetben igaz , sajnos eza igazság

. Úgy hogy kérdező nem vagy egyedül.