Ha 27 évesen nem vittem semmire még lehetek sikeres ember?
19 éves korom óta dolgozom, többnyire külföldön.
Van kocsim, megtakarításom illetve egy lakásom amit örököltem viszont teljesen felújítottam saját pénzből.
Az egzisztenciám mondhatni stabil, de mégis azt érzem elnézve másokat hogy jóformán sehol nem tartok.
Mások komoly kocsikkal járnak, építkeznek, utazgatnak ezzel szemben nekem a napi mókuskerék van. Munka, edzés aztán másnap elölről ugyanaz.
Ki lehet ebből valahogyan törni?
Tudom hogy sokaknak ennyi sincs, de ha belegondolok hogy még 30 évig napi 8-10 órában kell dolgoznom legszívesebben felakasztanám magam.
Én az vettem észre a környezetben, hogy aki sikeres lett, az vagy harminc éves kora előtt lett az, vagy huszonéves korában kezdett el valamit, amivel 30-35 évesen sikeresen lett. Szerintem aki ilyen késő húszas-korai harmincas éveire nem tudott sikeressé válni, az már nem is fog.
Én 35 vagyok, nem sokat értem le, de valószínűleg ennél többet már nem is fogok.
Szerintem ez attól függ, számodra mit jelent a siker.
Valakinek azt, hogy van három gyereke, másnak azt, hogy minden évben egzotikus helyekre utazik, megint másnak azt, hogy nemzetközi sakk versenyekre jut ki.
Ne ezekhez mérd magad, mert lehet, te nem is lennél boldog, ha a három gyerekeddel utaznál éppen Tunéziába egy sakk konferenciára.
Fogalmad meg magadnak, hogy te mit szeretnél, és azt próbáld meg elérni szép, apró lépésekben.
Hát figyelj, ez átlag feletti. Ha mellé olyan szakmád van amit megfizetnek és nem is mész tönkre benne, akkor egy stabil haladó úton vagy. Ha nem ilyen szakmád van, akkor meg megvan a válasz. Ki kell tanulni valami ilyet.
Nyilván első körben tudni kéne hogy milyen sikerre vágysz. Valaki már a te helyzetedet is sikernek könyvelné le. Valaki meg sokkal sikeresebbeket is pancsernek tartja. Nem mindegy hogy egy családra és jó egszisztenciára vágysz, vagy hogy annyi pénzed és hatalmad legyen mint az 1%-nak.
Kicsit az jön le az írásodból hogy megvetted az autót, mert mások azt mondták hogy aki sikeres az szép autóval jár. Erre pofánvert, hogy korodbeliek járnak még szebb autóval, biztos sikeresebbek.
Felújítottad a házat, mert azt mondták aki sikeres, az szép házban lakik. Erre korodbelieknek van mégszebb.
Kimentél külföldre dolgozni, mert hát azt mondták hogy aki ott van kint az sikeres.
Viszont te valójában a "sikeres" jelzőért küzdesz, nem egyfajta konkrét sikerért.
Első körben azt kéne definiálni hogy mit jelent nálad a siker. Hogy mik azok a világbeli objektív tényezők amiknek kipipálása esetén azt mondanád hogy na igen, most sikeres vagyok. És akkor odafele már lehet tervezni.
Adhatunk tanácsokat valakinek hogy keressen több pénzt, ha az ő szemében a siker az hogy mondjuk ismert legyen a neve sportban/művészetben/szakmában. És fordítva.
Nem tudom, szerintem ha céltudatosan éled az életedet, akkor tudod, hogy MIÉRT csinálsz erőfeszítéseket, miért dolgozol, hajtasz?
Ha nem lenne egy távlati célom, akkor én sem tudnám lenyomni a napi 8 óra melót. Én is sokat gondolkodtam ezen, és nekem az a célom, azért dolgozom, hogy a családomnak normális életet tudjak biztosítani.
Egy ilyen célt (hogy családos ember legyek) már korábban, egész fiatalon kitűztem magam elé, és ennek a megvalósításán dolgoztam (pl már a párkeresés során is.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!