4
szerintem úgy értette a kérdező hogy magunknak
Én - kezdetben punk-ként - srácként-fickóként is eléggé hóbortos voltam a hajammal, talán még leszek is. ^ . ^ Világosbarna-szőkésbarna közötti semmilyen hajam volt vagy már korán kifakult és lázadó 20 évesen elkezdtem festeni. Voltam már többféle szőke, többféle sötétbarna, és többféle sötétvörös is. A szőkéről rövid idő után lemondtam, mert nagyon macerás és kevésbé illik hozzám. De igazság szerint mindegyikkel is jól néztem ki. Aztán leginkább sötétbarna árnyalatok tetszettek, mert a fiatalosabb kinézetemhez szakáll mellé adtak egy komolyságot. Egyébként nekem a festékek méhpempői konkrétan jót tettek a hajamnak. Egy ideig... Szinte csak Palette-et használtam. Termékmegjelenítés. :D
Aztán elmúlt 2 évben történt a következő helyzet. Ezt elmeséltem már máshol. Volt egy csúnya ügy az életemben, miközben elkezdett hullani és őszülni a hajam. Ez is megviselt és még jobban nem mondtam le festegetésről. Hízással is szembesültem, ami miatt átálltam másik étrendre. Ahogyan hirtelen fogyás történt és szinte egy időben helyreállt az életem is, akkor utána pedig csoda történt a hajammal. Újra dús lett, pont akkor lenyírtam és soha nem volt ilyen jó színe sem! Mármint természetes módon! Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen megtörténhet. Azóta nem festettem újra és nagyjából meg vagyok vele elégedve. A jó állapota tartós is maradt. Még a fodrászom is teljesen meghökkent. Ő azt hitte, hogy a sok festéssel tettem tönkre. Bár most nyáron kifakult régi semmilyen színre, de újra lenyírtam és így egy ideig nem festem még. Nem is vagyok már lázadó. :-)
8+
Mármint egy sima erősebb világosbarna színe lett, csak most nyáron fakult vissza sötétszőkére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!