Szoktatok másokat hibáztatni a döntéseitekért, sorsotokért, felelősséget hárítani?

Már nem. De volt idő, amikor én sem tudtam vállalni a felelősséget, mert nem volt rálátásom, önreflexióm.

Én azt gondolom, hogy sajnos még mindig rengetegen vannak ezen a szinten. És ezt a gondolkodásmódot megváltozatatni nem kis meló.

Pl. Leversz egy vázát. Az átlarmber reakciója az, hogy milyen szar helyen volt, más is leverte volna, miért oda kell tenni. Igaz? 🙂

A érzelmileg fejlettebb viszont belátja, hogy pancser volt, leverte, hát istenem, előfordul, hogyan oldjuk meg, fizessen ki, értékes váza volt-e, stb.? Elfogadja a valóságot.

(És mielőtt beindul a kognitív disszonancia a válaszolók fejletlenebb részében, ami szintén társadalmi probléma, nem az olyan esetekről beszélek, hogy a váza pl.a mosógép tetején van, ahol tényleg nincs keresnivalója).

De ez csak egy példa. Aki akarja megérti.

Jogtalanul nem.

Nálam ok okozat van. Egy hutlen nőzös pasival en se leszek korrekt mert keresek is másikat mert nekem ő már nem kell.

Ahol munkahelyen mobbinglnak nem fogok a lelkibeteg irígy komplexusos barmok lelkét pátyolgatni sem, hanem keresek másik munkahelyet.

Ki kell kerülni a sz.r embereket. Ez nem felelősséghárítás. Hanem pont hogy vállalom a felelősségét annak hogy lecserélem őket az életemben.

Valamiért igeny mert egyértelmű, hogy xy ember okozta az eletem negatív irányba történő haladását. Ma már nem engednem neki, de akkori kiszolgáltatott helyzetemben (gyerek voltam), sajnos nem volt választásom, mint tűrni.

Más dolgokért meg tudom, hogy én vagyok a hibás, én hoztam rössz döntest tudatosan vagy tudat alatt.

De jó, hogy van egy kérdés arról, mit szoktam csinálni, válaszolok rá, és 0%-on vagyok...

Megéri idejönni.