Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szórakozásból megakar verni a...

Szórakozásból megakar verni a barátnőm exe, mit tegyek?

Figyelt kérdés

A barátnőm is épp az erőszakos természete miatt szakított vele ironikus módon három évig együtt voltak. Utána egy évig velem sem mert összejönni, miatta! Egy nagyjából velem egy idős vagy egy évvel fiatalabb srácról van szó, most 20-21 éves lehet. De azért mert az első két évben még nem igazán jött elő a srácnak a rosszindulatú, erőszakos énje. Ugyan a nagyképűsködés, fejjátszás néha már akkor is kimutatkozott rajta. De az akkoriban még álkedves, humoros énje ezt tudta kompenzálni. Utána viszont a barátnőmet kezdte el hibáztatni mindenért volt, hogy ki is beszélte mikor együtt voltak, verbálisan többször zsarolta, volt amikor meg ütötte többször és barátnőm azt is mondta, hogy egyszer amikor szülök nem voltak közelbe. Ugyan 10m távolságból, de felkapott egy kést és ráordított olyanokat “Ha szakítani mersz velem akkor ketté szúrlak!”

De szerencsére mivel 1.5 óra volt eddig a távolság közöttük tömegközlekedéssel. Mostmár csak két városnyi mióta a srác BGE-s lett (De erről lentebb!) Illetve mivel a srác túlnyomó részt még csak verbálisan volt jani. Ezért viszonylag hamar sikerült megszabadulni tőle. És a lány szülei is tudták milyen az apja személyesen akarta leordítani a fejét.


De a lényeg az, hogy néhány napja az egyeteme közelében sétáltam pont, mivel sajnos arra felé szokott dolgom lenni. Néha heti 2-4 napot is oda pár saroknyira kell lesétálnom. Nagybátyám tudott adni nekem viszonylag jó fizető munkát a nyár második fele és őszre. De inkább egy jobb maszeknak mondanám. És mivel tudja, hogy én vagyok az új barátja ezért amikor meglátott akkor beszólogatott, meg is lökött 2X és azt mondta ha mégegyszer meglát erre akkor megfog verni mert azt akarja, hogy a bnőm amiért olyan volt összeverve lásson. Természetesen ő csúnyább szavakkal mondta ezeket. Mondtam neki, hogy próbálja csak meg ekkor már agresszívabban jött felém. Volt vele egy srác aki ekkor valamennyire csillapította. De ő is beszólt, hogy ne pofázzak, kis **** mert.. Utána elmentek, de a bunkó ex megszólalt, hogy nem fogom megúszni verekedés nélkül. Ha legközelebb megtámad mit tegyek, verjem meg vagy fussak? Ha a barátnőmhöz hozzá ér akkor biztos, hogy megverem és verekedjen akármilyen jól ha annyira dühbe kerülök akkor is ő húzza majd a rövidebbet!

És a lényeg ennyi, de a kommentben néhány infót és, hogy a barátnőm miket mondott a srácról leírok akit érdekel. Röviden annyi, hogy egy jól verekedő srácról van szó, aki nagyeséllyel pszichésen beteg, az okokat több idő lenne leírni most, de a tanuláshoz ennek ellenére jó érzéke van.

21/F, BNőm: 17L



júl. 27. 21:54
 1/4 A kérdező kommentje:

Sajnos hangfelvételt elfelejtettem készíteni amikor fenyegetett a srác. De ha esetleg megverne és tudnám bizonyítani akkor az egyetemén is előveszik?

A srác kb 186-188cm magas lehet 70-75kg környéke elvileg edz izomra egy ideje, járt Wing Chunra is legfeljebb egy évig de kirugták onnan.. Én 183cm 82-83kg már több mint 1,5 éve megy nálam is az edzés, járok háromnegyed éve escrimára is. Ott viszont nem sok támadást, fogást, harcformát tanulunk. Ott inkább a fegyverek elleni önvédelem. Mert én a Pesti éjszakákban lehetőleg az életemet akarom meg védeni fegyveres támadókkal szemben. Nem pedig örült szimpla fegyvertelen verekedőgépekkel akarok foglalkozni. Mert előlük még eltudok szaladni ha meg nem akkor max monoklival megyek haza. Ezért is nem Shaolinra vagy Aisharára mentem először.


A barátnőm egyébként kiismerte ez idő alatt elvileg azért ilyen mert középsuliba nem sok barátja volt, általánosba egyenesen bántották, a szülei pedig jómódúak, de alkeszek voltak amikor még fiatalabb volt. Oké én kicsit tudom is sajnálni érte még azzal sem lenne bajom ha néha másképp gondolkodna mint az átlag emberek. De a szín rosszindulat, manipulatív viselkedés, arrogancia nem fogja jobbá tenni az életét.

De egy barátom szerint aki egy szakon van vele. Elvileg az egyetemen ezeknek az ellenkezőjét tapasztalja, már kinőhette magát azóta. Mert buknak rá a csajok, elvileg olyan alfa hímes a stílusa, hogy sok barátja is van. De akiket nem tart sokra őket már kidobta a ráadásul úgy, hogy jól hátha szúrta és megalázta őket és néhány társa még igyis neki hisz. És elvileg a BGE is nagyon jól megy neki. Ha az tényleg igaz, hogy mostmár barátokat is könnyen szerez meg mást is, akkor miért nem leli inkább ebben az örömét? Diák munkahelye is volt ráadásul valami irodai de onnan viszont ki rugatta magát.

Én pedig itt vagyok nyomhatom most három hónapig a fizikai melót, utána meg a levelezős szakmámat kezdem októberbe, mert egyetemre én nem jutottam be. Engem is szekáltak általánosba mert akkor eléggé kövér gyerek voltam. Mégsem kattantam be, persze neki biztos rosszabb élete volt de akkor is.

júl. 27. 22:12
 2/4 anonim ***** válasza:
Bakker, sztem ez alsó és felső tagozatnál szokott így menni. Ha ilyen gyökszi, kerüld el. 21 vagy, nem 11. Ha bevered a képét, még te húzod a rövidebbet. Esetleg ha van kedved, tehetsz feljelentést. Értelme közel 0. Egyetemhez nem kell tiszta erkölcsi, de munkához valószínű. Szóval ha valahogy ügye lenne belőle, az nagy érvágás lenne. De amúgy rohadtul nem értem. Ha az én gyerekem csinálna ilyet, első figyelmeztetés, választhatna, hogy szakember segítségét kéri, vagy takarodik innen. Másodiknál abban, hogy önként bemegy a rendőrségre, vagy úgy elverem, hogy egy hétig hason fekszik, harmadiknál már én magam vitetném be. Védje meg magát, de ne legyen idióta.
júl. 28. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nekem az jön le az általad leírtakból, hogy szívesen megmérkőznél a sráccal.
júl. 28. 03:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Egyébként igazad van szívesen megtanítanám ezt a nárcisztikust arra, hogy nem mindenki tűri el ezt. De úgy gondolom ha tehetem akkor jobban járok azzal ha megtámad akkor nem ütök vissza hanem ha kapok tőle akkor megyek a rendőrségre. De csak azért mert egyszer megüt vagy megver egyszer nem igen adnak neki komolyabb büntetést. De ha az egyetemére is eljut a hír és ott is előveszik az már egy nagyobb visszatartó erő lenne.
júl. 28. 10:22

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!