Miért kell velem mindig az ilyenhez hasonló helyzetekben mufurc, bunkó pi**ának lennie a lányomnak? 56/ff

Redmentán volt egy online írásbeli vizsgája, három részből állt. A gyakorlati vizsgát a kisujjából kirázza, de amiket nem használ, és soha nem is fog, főleg, hogy nem is akar ebben maradni, csak a munkája kifizette a tanfolyamot, miután sokadszor keresték meg, hogy vállalja el, de érdekelni nem érdekli, nem tudja megjegyezni a sok tölteléket, habár hetek óta magolja és sok mindent meg is jegyzett. Kijött a szobájából, villámokat szórva elkezdett ebédet összedobni, én meg kérdezem, hogy na, hogy ment. Ő válaszolt, hogy **@rul, de talán a f*s találóbb, mert három részből kettőt vélhetően elcseszett. Kérdezgetem, mert erről én nem tudok, mi hogyan van, mik voltak benne, ő válaszolt ingerülten, én meg próbáltam kicsit oldani ezt viccelődéssel, meg hogy úgy is meg fogja oldani (ezt ő is kijelentette), ő meg egyre inkább rámförmedve és hangosabban, már kiabálva szólt hozzám, amikor leállítottam. Attól, hogy ő elrontott valamit, velem így nem kell beszélni. Erre még ő volt még jobban kiakadva rám, hogy ha látom, hogy ingerült, minek szólok hozzá és kérdezem, viccelődöm. Erre már én is úgy válaszoltam, hogy ezt megbeszéltük, akkor nem kell egymással beszélgetni, aztán mentünk a magunk dolgára. Azzal aztán nem lesz jobb neki, ha mást sem csinál, csak mérgelődik. Azzal nem lesz jobb eredménye. De mindig is rám förmedt, amikor valami nem sikerült neki vagy nem úgy sikerült, és mérges lett, én meg enyhíteném a dolgot. Mit kéne akkor mondanom vagy tennem? Legyek én is lehangolt és mufurc, amíg le nem nyugszik, és szidjam az aktuális balul sikerült dolgot?