Hogy lehet megtalálni a megfelelő helyet az életben?

A minden jó állapot szerintem nem létezik, ami elérhető, hogy az esetek többségében - tehát nem mindig - a legfontosabb dolgok - tehát nem minden, rendben vannak - tehát nem tökéletesek. Magyarul: ha a boldogságot, a tökéletességet hajszolod, akkor állandóan frusztrált leszel. Sokkal jobb az elégedettséget meglőni, amikor a fontos dolgok nem túlságosan szarok.

Ami sokat segít, ha az ember tudja, hogy mi jó neki, mert az segít dönteni és szűrni (pl helyzeteket, embereket, munkát, hobbit, körülményt). Én pl ebben elég szar vagyok.

Valami bibi mindig lesz.

Dehát a hétköznapi ember számára ami jó lenne:

- egy stabil jól fizető állás, amit szeretsz is csinálni és a közösség is jó a kollégák, ahová nem úgy mész be, hogy az ajtó előtt felragasztasz egy mosolyt.

- egy kiegyensúlyozott párkapcsolat egy társ, aki vonzó akit szeretsz akivel megértitek egymást szóval egy jó kapcsolat

- egy megfelelő otthon, lakás ahová boldogan mész haza

- nem kell nélkülöznöd, nyaralásra, kikapcsolódásra, műszaki ruha étel mindenre van pénzed ha kell nem kell gondolkodnod h miből vedd meg.

- barátok társaság

Alapból ez már egy jó életnek mondható.

De ennek a fele sincs meg az emberek többségének.

Tapasztalj, próbálj ki dolgokat. Olvass regényeket. Munkahelyeket, városokat, tanfolyamokat választhatsz magadnak. Idővel rájön az ember, mi a jó neki. Rájön, hogyan mi az a közeg, ahol esetleg jó fej munkatársakat is hozhat az élet.

Hány éves vagy, Kérdező?

Én a húszas éveimben szinte egyfolytában ezen rágódtam, amin most te. Most már ez bőven mögöttem van, azért beszélek ilyen bátran. Talán sínen vagyok már, de most is vannak kérdéseim, és valahogy könnyebben veszem már a nagy akadályokat.

"Azért én megnézném ki az akinek ez össze is jött!"

Szerintem még csak nem is ez a jó tanulság. Nekem pl összejött: a feleségemmel nagyon jó a kapcsolatunk, két gyerek után is szexi, jókat dugunk is. Van egy házunk, kifizettük, tartalékunk is van. A munkahelyemen megfizetnek, megbecsülnek, egészen szeretem is. A munkatársaim egytől egyik baromi jó arcok, szinte baráti a viszonyunk, de ezen felül mély barátságból is egészen sok adatott. A gyerekek is egészségesek, jól tanulnak, rajongják az apjukat.

És mégis szenvedek, mert ettől egy taposómalom az élet.

Ha elmaradok otthonról, akkor a gyerekek és az asszony között elkezdenek szétcsúszni a dolgok, és jön a feedback, hogy alig vagyok otthon. Ha a munkát helyezem háttérbe, akkor a főnököm száll rám, és ő kezdi ugyanezt. Ha mindkét helyen megpróbálok maximumon nyújtani, akkor a saját igényeimet nyomom le, türelmetlen leszek, és veszekedésekbe csúszok bele, én csúszok szét.

Mindeközben persze ez a három folyamatosan mozog: van hogy a munka szalad meg, máskor a gyerek csúszik szét, megint máskor az asszony. Viszont úgy érzem, hogy én soha nem tehetem meg, mert az kétszeresen csap vissza. Olyan az egész, mintha három hurokkal a nyakamon kötéltáncolnék, és bármerre billenek, még rám is szorít valamelyik.

És mégis úgy gondolom, hogy nincs okom panaszra, mert tényleg megvan mindenem.

Nem kötelező a gyerek, senki nem fog az ember fejéhez fegyvert, hogy márpedig csinálj gyereket.

Ha viszont valaki csinál gyereket, tervezve nem véletlenül...

Akkor legyen tisztában vele, hogy a fél életét elveszi és ne picsogjon miatta.