Valóban azok a gyerekek, felnőttek lesznek nyámnyilák, visszahúzódóak akiket elkényeztettek?
Most elnyomták, vagy elkényeztették?
Két ellentétes dolog.
Akiket elnyomtak, sosem kaptak pozitív megerősítést, kb életképtelenek lesznek, maradnak.
Akiket mindig is támogattak, erősítettek, ők élnek.
Nagyon nem, az elkényeztetettekből nagypofájú, ki ha én nem?, fényesre csiszolt egójú emberek lesznek.
Viszont az elnyomott gyerekek sokszor megkapják az elnyomó, emberileg 0 szülőktől, hogy el van kényeztetve, mert a szülő számára az alapvető szülői kötelességek teljesíthetetlenek, és ha ne adj isten, egyszer neki kell tennie a gyerekéért, amiért nem kap semmit, akkor azt jól megjegyzi, majd felemlegeti egy rossz duma kíséretében.
Altalában akjk nem szocializáltak csendesek nem voltak gyerekkorban bandázni fára mászni vagy más gyerekkel nem voltak baráti kapcsolataik csak a suli volt meg az otthon.
Meg szülőkkel nyaraltak csak stb.
Nincsenek szocializálva azok baráti kapcsolatokat se fognak tudni kialakitani soha. Munkahelyen is ugy kezdik hogy csendben vannak nem akarnak beszélgetni se meg félnek szorongók.
Az elkényeztetés és elnyomás nem ugyanaz.
Az előbbi az, amikor (sok) mindent megadnak valakinek, így minimális erőbedobással kap meg dolgokat, vagy még annyival sem. Az utóbbi pedig, amikor nem hagyják az illetőt kibontakozni, nem adnak neki pozitív visszajelzést, visszacsatolást, csakis rosszat.
Voltak elkényeztetett osztálytársaim mindegyik sulimban, de egyikük sem volt nyámnyila. Olyan, aki visszahúzódóbb, szerényebb volt, de nyámnyila nem volt köztük.
Egy gyermeknek egyszerre kell megadni a biztos érzelmi hátteret, a pozitív visszajelzést, a szeretetet, és a teret a fejlődésre, önállósodásra, és megszabni a határokat. Ha bármelyik nincs meg, akkor nagy valószínűséggel valamilyen szempontból nem lesz teljes a személyiség.
Az elkényeztetett gyerekekből sok esetben agresszív felnőtt lesz, ha a szülők nem szabják meg a határokat.
Visszahúzódóak inkább azok lesznek, akiket nem hagytak eléggé érvényesülni, önállósodni, a problémaikat megoldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!