Miért ilyen aljasok hozzám? Hogyan tudnék kilépni ebből az ördögi körből? Mihez kezdjek a pszichiáteremmel, illetve az asszisztenseivel? (Rám szálltak.)
Öt éve minden hónapban kell járnom pszichiáterhez, és az asszisztenseihez, ahol is állandóan faggatnak. Szinte minden alkalommal elmondom nekik, hogy jól vagyok, használ a gyógyszer, amit mindig beveszek, minden nap.
Viszont, ez nem elég nekik, mert szerintük, ha már egy kicsit sem mosolygok úgy, mint egy fakutya, és ha egy minimális mértékben is azt közlöm velük, hogy vannak RITKÁN negatív gondolataim is, máris azzal fenyegetnek, hogy bezáratnak a zárt osztályra, ráadásul emelik olyankor a gyógyszeradagomat. Az ő véleményük szerint csak és kizárólag az a normális, ha valaki természetellenesen boldog, pozitív, mosolygós, nincs egy rossz érzése sem, stb. Nem látják be, hogy a való életben ilyen nincs, hogy valaki 100%-osan, tökéletesen jól érezze magát.
Nagyon rám szálltak, pedig nem állok kényszergyógykezelés alatt, jogilag sem tehetnek ilyet.
A betegségeim, amelyek miatt bekerültem egyáltalán a látókörükbe: paranoid skizofrénia, bipoláris affektív zavar és atípusos autizmus (ez utóbbi nem is számít igazán betegségnek sokak szerint.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11:26-os
Például negatív gondolat az időnkénti, ritkán történő aggódás, hogy nehogy valami baj érjen például amikor kocsiban ülök. (Tavaly ért egy baleset.)
11:28-as
Kikérdeznek, és az elmondottak alapján adnak életvezetési tanácsokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11:33
Nemcsak az orvos, hanem az asszisztens is ad ilyen jellegű tanácsokat, mint írtam nemrég.
Az orvos pedig nem mindenható.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Pedig megteszik. Sőt, még az életvezetésembe is beleszólnak, édesanyám a másik szemtanúja ennek."
És mi van,ha nem jársz oda többet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!